Az első

A kép forrása: http://favim.com/image/856635/
(A feliratot én adtam hozzá.)


A lányoknak két nagy típusát különbötethetjük meg, ha jól odafigyelünk. Vannak olyanok, akik könnyen kaphatóak, és ezt nem is titkolják, aminek egyenes következménye, hogy minden fiú, aki csupán könnyed szórakozásra vágyik, ki is használja őket.
Lehet-e őket hibáztatni ezért? Női szolidaritásból azt kellene mondanom, hogy igen, persze, de ha őszinte akarok lenni, akkor azt felelem, hogy nem. Már miért ne használják ki a felkínálkozó lehetőséget, hogy ha még csak meg sem kell erőltetniük magukat a zsákmány megszerzéséhez. Ha fiú, férfi lennék ugyanezt tenném, méghozzá minden szégyen nélkül. Hiszen nem erőszakról beszélünk. Amikor a hölgyemény engedi, hogy megszabadítsák a fehérneműjétől az első "Hello!" után, akkor ne várjon romantikus szavakat, és gyengédséget. Ne egy kapcsolatot várjon, hanem azt, amire vállalkozott. Egy érzelemmentes, és ha szerencséje van, akkor egy fergeteges menetet, ami abban a pillanatban véget ér, amikor a szenvedélyes légyott.
Na, de most beszéljünk a másik típusról, ahova szerény személyem is tartozik. A rendes, kedves, jószívű lányokról, akiknek bizony csontot kell akasztani a nyakukba, ha azt akarjuk, hogy valaki játszon velük. Tudom, hogy ez így egy elég erős kifejezés, talán kicsit túlzottan is, de hadd magyarázzam meg. Ebben a kategóriában a lányok nem csúnyák, nincsenek önértékelési problémáik, okosak, és nyitottak, ha esetleg egy fiú megpróbál a közelükbe férkőzni, de nem az egyéjszakás kalandot keresik, hanem a komoly kapcsolatot, és itt van a bökkenő.
A fiúknak van egy olyan csodálatos képességük, hogy kiszúrják, hogy melyik lány melyik kategóriába tartozik, és egy bizonyos életkorban, melyben jómagam is vagyok, egyáltalán nem a komoly kapcsolatot keresik.
Így történhet meg, hogy 21 évesen még nem volt barátom, még sohasem voltam szerelmes, és még mindig szűz vagyok. Állítólag nem vagyok egy csúnya lány, talán szépnek is mondhatom magam a jobb pillanataimban, mégsem találtam még meg azt a srácot, aki képes lenne kibillenteni ebből az állapotból.
Hogy válogatós vagyok-e a pasik terén? Meglehet. De hogy miért? Mert érezni akarom azt a bizsergést, ha ránézek a páromra, amit minden romantikus könyvben olvasok. Mert nem csak egy-két menetre vágyom, hanem szerelemre.
 
Ez Maja története. Ha kíváncsi vagy megtalálja-e a szerelmet, olvass tovább...

 
Fejezetek
 

Megjegyzések

  1. Szia az epilógust direkt vetted le vagy csak nekem nem jeleníti meg a gép.. de újra olvastam a történetet és nem nyitotta meg nekem a vége´t..köszönöm hogy olvashattam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      A link nem volt megfelelő... de már kijavítottam a hibát, és elérhető az epilógus.
      Köszönöm, hogy jelezted a hibát, és hogy a történetem olvasója voltál. :)

      Üdvözlettel,
      Aida

      Törlés

Megjegyzés küldése