Az első - 10. Fejezet

Szisztok!

 

Előljáróban csak annyit szeretnék a fejezethez hozzáfűzni, hogy bár nem vagyok tisztában a kórhatárokkal kapcsolatos besorolással, de mint a fejezet címéből kiderül, a hangulat fel fog forrósodni. Így saját belátásom szerint ezt a fejezetet 16+ kategóriába sorolom, mindenki a saját felelősségére olvassa!

 

További szép hetet,

Aida

 

 

 

Forró hangulat

 

 

Lassan nyitom ki a szemem, melyről már most, így látatlanban meg tudom állapítani, hogy teljesen vörös, és vérben van a sírástól. A tévében halkan megy valamiféle meccs, én pedig még mindig Ádám mellkasán fekszem kiterülve.

Tudom, hogy ébren van, mert a keze a derekamon siklik fel és le, ami őszintén szólva megnyugtat, de leginkább fészkelődésre késztet. Nem tudok nyugton maradni, amikor ilyen közel vagyok hozzá, és így ér hozzám. De hogy a fenébe másszak le róla? Édes Istenem, ez nagyon kínos lesz.

Egyszerűen félek megmozdulni, így csendben kezdem figyelni a tévé képernyőjén szaladgáló focistákat, és próbálom lekötni magam, hogy ne kelljen megszólalni. Valójában igen kellemesen érzem magam az ölelésében, és egyáltalán nem akarom megtörni ezt a pillanatot. Korábban soha nem volt ilyen élményem. Soha nem feküdtem így egyetlen férfi ölelésében sem, és eszméletlen jó érzés Ádám karjaiban lenni. Ha jelezném, hogy felébredtem, amit egyébként már biztosan tud, talán ez az érzés elillanna, amit nem akarok. Túl jó ahhoz, hogy elengedjem.

A bal keze továbbra is a derekamat simogatja, amikor felemeli a jobbját maga mellől, és a mellkasán lévő karomra simítja. Elakad a lélegzetem, de fel sem tűnik, míg az oxigénhiány sürgetővé nem válik, és kénytelen vagyok újra levegőt venni. Ő egyáltalán nem zavartatja magát, bár érzem, hogy a tekintete nem a képernyőt pásztázza, hanem engem. Tudom, hogy el fogok pirulni, ami miatt még zavarba ejtőbb ez az egész szituáció.

- Ez a mérkőzés egy hatalmas rangadó Spanyolországban - szólal meg, én pedig megborzongok a hangját hallva. - Imádom a focit, és ha tehetném, minden meccset megnéznék, de sajnos nincs rá időm. Általában csak a nagy döntőket nézem meg - magyarázza kedves hangon.

Tudom, hogy a megnyugtatásom kedvéért választott ilyen semleges témát, ami kedves tőle, de az ember nem beszélhet örökké mellé.

- Mondták már neked, hogy egy nagyon kedves ember vagy? - Kérdezem, és a hangom nagyon rekedt, így meg kell köszörülnöm a torkom a mondat közepén.

- Nem - nevet fel halkan, és a mellkasa rázkódik alattam.

- Köszönöm ezt az egészet - sóhajtok. - Tudom, hogy az idő nagy részében egy hisztis, hálátlan kislánynak tűnök, de Én tényleg hálás vagyok neked mindenért, amit értem teszel, csak... - akadok meg a magyarázatban, mert fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék még.

- Rájöttem valamire, és ne sértődj meg azon, amit mondani fogok - veszi át a szót, amikor megakadok. Kíváncsian emelem fel a fejem, és összehúzott szemöldökkel meredek rá, ami megmosolyogtatja. Nagyon közel vagyunk egymáshoz. Nagyon közel. - Téged egyszerűen csak tudni kell kezelni. Az ilyen helyzetek, mint amiben Te is találtad magad, képesek az emberből a legrondább tulajdonságait kihozni, így elnézem neked a hisztiket - kacsint rám, mire elpirulok, de mivel nem szeretném, hogy ezt lássa, visszaejtem a fejem a mellkasára, ami rázkódni kezd. Kinevet.

Morcosan sóhajtok egyet, mire mindkét karját körém fonja, és még jobban magához szorít. Talán így kér elnézést, hogy mindig zavarba hoz, de én nem tudok rá haragudni emiatt. Nagyon élvezem ezt az egész helyzetet, amiben most vagyunk. Persze leszámítva a rosszfiúkat, akik rám vadásznak.

De valamiért ezek a bűnözők most nem tudnak érdekelni. A közénk szorult kezemet kiszabadítom, és átölelem vele a derekát, mire kapok egy puszit a homlokomra. Annyira meghitt ez a pillanat, és olyan nyugalommal tölt el, hogy ismét becsukom a szemem, magamba szívom az illatát, és csak fekszem az ölelésében.

 

Furcsa kettősség jellemzi Ádámot. Az biztos, hogy nem véletlenül lett rendőr. Tehetsége van arra, hogy a határozott hangjával, a megfeszülő izmaival, a magas termetével bárkit maga alá gyűrjön, és nem csak fizikailag, hanem verbálisan is. Nem is értem, hogy honnan van bátorságom szembeszállni vele.

Aztán itt van a másik oldala. Ez az ölelnivaló, kedves férfi, aki közben eszméletlen vonzó, én pedig minden mozdulatára elolvadok. Bárcsak több tapasztalattal rendelkeznék, bárcsak tudnám, hogy hogy kezeljek egy ilyen férfit, bárcsak magabiztos lennék.

 

Elnyomott az álom, amire csak akkor jövök rá, amikor ismét felébredek. Sötét van a szobában, én pedig még mindig Ádámmal fekszek a kanapén.

Érzem, hogy nagyon sürgősen ki kell mennem a mosdóba, de a kanapé belső felén fekszem, amiből következik, hogy át kellene másznom Ádámon, hogy bezárkózhassak a fürdőbe.

Azzal kezdem a folyamatot, hogy a karjait leemelem a derekamról, majd a teste két oldalára támasztom a kezeimet, és felemelkedem a mellkasáról. Mivel az egyik lábam az Ő combjai között van, így kellő helyem van arra, hogy a következő pillanatban már négykézláb magasodjak fölé. A lehető leghalkabban, és legóvatosabban rakom le az egyik lábam a padlóra, melyet a másik követ, és végül álló pozícióban találom magam.

Nagyot szusszan, és megmozdul, mire megdermedek, de csak egy kicsit összébb húzza magát, láthatóan azért, mert fázni kezd. Megpillantok egy plédet a kanapé karfáján, majd gondosan betakargatom, és elszakítva róla a pillantásom, a fürdőbe megyek.

Nagy sóhajjal könnyítek magamon, majd megmosom a kezem, és visszafelé indulok. Megtorpanok az ajtóban, és Ádámot kezdem el bámulni. Vissza szeretnék bújni mellé, de nem tudom, hogy okos ötlet-e. Biztosan felébreszteném közben, mert elterült a keskeny kanapén, és nem nagyon van hely mellette. Nagyon kínos lenne, ha ezért ébreszteném fel, Ő meg furán nézne rám, hogy mi a fenét akarok, szóval inkább sarkon fordulok, és a hálószobába sétálok.

Csendesen becsukom magam mögött az ajtót, majd a táskámhoz lépek, és előhalászom belőle az alvós cuccomat, ami egy egyszerű rövidnadrágból, és egy ujjatlan felsőből áll. Gyorsan átöltözök, és bebújok a hideg ágyba.

Becsukom a szemem, de képtelen vagyok aludni. Nem is értem, hogy hogy lehettem szinte egész nap kiütve, de ennek köszönhetően most nem jön álom a szememre. Ehelyett a gondolataim Ádám körül forognak, aki szerintem észre sem vette, hogy már nem vagyok mellette.

Bármilyen kedves is velem, bárhogy is viselkedik velem, nem szabad álmokba ringatnom magam. Ő nem hozzám való. Közel tíz év korkülönbség van közöttünk, és ez túl sok. Az életünknek egészen más szakaszában vagyunk, ami miatt valószínűleg nem működne ez az egész közöttünk, és előbb vagy utóbb ezt el kell fogadnom. Ráadásul az én tapasztalatlan előéletemmel tényleg esélyem sincs nála. A lényeg, hogy ne éljem bele magam ebbe az egészbe, és kezeljem lazán a viszonyunkat. Ezt fogom tenni.

 

Nem tudom mennyi idő telik el, de már hajnalodik, amikor megnyikordul a hálószoba ajtaja. Azonnal kinyitom a szemem, de nem merek felé fordulni. Tudom, hogy a szobában van, érzem magamon a pillantását.

Amikor érzem, hogy a súlya ránehezedik az ágy matracára, alvást színlelek, és várom, hogy mi lesz a következő lépése. Bebújik a takaró alá, és a hátamhoz csúszik, majd hozzám simul, és átöleli a derekam.

Nem értem miért csinálja ezt, de a közelségét érezve azonnal eszembe jut, hogy amikor átöltöztem, akkor megszabadultam a melltartómtól is, ami kissé ijesztővé teszi az egész szituációt. Meg sem moccanok az ölelésében, arra koncentrálok, hogy egyenletesen vegyem a levegőt, és próbáljam ellazítani a megfeszült izmaimat.

Már épp sikerülne a tervem, amikor még közelebb fészkeli magát hozzám, és a kezét a felsőm alá csúsztatja. A hasamon terpeszti szét a hatalmas tenyerét, én pedig kénytelen vagyok összébb szorítani a combomat, mert furcsa érzés keletkezik az ölemben. A kisujja a nadrágom szegélyénél van a csípőmön, a hüvelykujjával pedig lusta köröket rajzol a bőrömre, igen közel a mellemhez.

Libabőrös leszek, és megborzongok, amiből tudom, hogy rájött, ébren vagyok. Nem szól semmit, csak lábait az enyémekbe fonva, közelebb tolja az ágyékát a fenekemhez. Önkéntelen mozdulat, de egy picit hátradőlök az ölelésében, mire a testünk még inkább összepréselődik. Felnyögök a nyomás hatására, Ő pedig a hajamba fúrja a fejét. Az orrát végighúzza a nyakam vonalán, majd megérzem az ajkait a bőrömön. Egyre feljebb halad, mígnem eléri a fülem. Csak sóhajtani tudok, amikor a nyelve hegyével megérinti a bőrömet, majd az állam vonalán indul el.

Egyre szorosabban húz maga felé, de úgy látszik ez sem elég neki, mert hirtelen a hátamra fordít, szétnyitja a combomat, majd közéjük fekszik, és teljesen hozzám simul.

Fogalmam sincs, hogy mit csinálok, vagy hogy jó-e, amit csinálok, de nem tudok neki ellenállni. Miért van az, hogy amikor nincs mellettem, akkor képes vagyok elhatárolni magam Tőle, de ahogy egy helyiségben kötünk ki, és tesz felém egy lépést, a karjaiba olvadok, és egyszerűen nem gondolkodok.

Mintha már százszor csináltam volna, az ujjaim megtalálják a pólója alját, és felfedezésre indulnak. Érzékelve a szándékomat felemelkedik rólam, és lekapja magáról a textilt. Ismét megbámulom a tökéletes hasfalát, amire egy vigyort kapok válaszul, de aztán ismét hozzám simul, és újra birtokba veszi a nyakamat. Finom csókokkal halmoz el, de egyszer csak ledermed. Igen, ez az a pillanat, amikor észreveszi, hogy nincs rajtam melltartó.

Felmordul, majd a kezét a derekamon a felsőm alá simítja. Egészen a hátam közepéig meg sem állnak az ujjai, majd finom nyomást fejt ki a bőrömön, mire ívbe feszül a hátam, és teljesen neki préselődöm.

Az ajkai a nyakamat, és a mellkasom fedetlen részeit fedezik fel, én pedig felcsúsztatom a kezeimet a hátán, mire az izmai sorban feszülnek meg, aztán ujjaimmal a rövid hajába túrok, Ő pedig mintha észbe kapna, felemeli a fejét, és mélyen a szemembe néz.

Talán az ellenállás jeleit kutatja, de azt biztosan nem fogja megtalálni. Túl közel van hozzám ahhoz, hogy nemet tudjak neki mondani.

Elmosolyodik, és az ajkamhoz hajol. Most nem hezitál, mint legutóbb, amikor ilyen helyzetben voltunk. Ellentmondást nem tűrve veszi birtokba a szám, én pedig nem ellenkezem. Kezét a combomra simítja, és a lábamat felhúzza a csípője mellé, hogy még inkább hozzám tudjon férni.

A csókja lassú, de határozott, a nyelve módszeresen fedezi fel a számat, én pedig nem győzöm viszonozni neki a szívességet. Körmeimet a tarkójába vájom, hogy még közelebb húzzam magamhoz, mire felnyög.

Ösztönösen cselekszem, és igazából nem is nagyon csinálok semmit, mégis jó neki. Tudom, hogy élvezi, mert egyre keményebben feszül az ágyéka az enyémnek, én pedig mintha egyre lágyabb lennék odalent.

- Tudtam, hogy ez ilyen jó lesz - húzódik el tőlem egy pillanatra, de épp csak annyira, hogy mindketten levegőt tudjunk venni.

Nem hagy megszólalni, ismét az ajkaimra tapad, Én pedig nem tudom, hogy ennek hol lesz a vége. Egyáltalán vége lesz-e.