Jégszív - Epilógus
Amikor vége a mérkőzésnek, mosolyogva figyelem a még mindig dögös pasimat, ahogy vigyorogva hagyja el a pályát. Ma is eredményes volt, ahhoz képest, hogy majdnem minden meccs után azt latolgatják, hogy mikor vonul végre vissza a "veterán". Én személy szerint nagyon remélem, hogy még sokáig láthatom, ahogy felmossa az ellenféllel a jeget, és azt is imádom, hogy mennyi tisztelet övezi a személyét ebben a világban. Mindenki akar belőle egy darabot, de a nap végén úgyis hozzánk jön haza, maga mögött hagyva az őrültekházát. Ahogy belép az otthonunkba, átvedlik egy csodálatos apává és férjjé, én pedig tudom, hogy nála tökéletesebb társat nem is találhattam volna. - Anya, megyünk? - Kérdezi a kislányom, aki már jól ismeri a mérkőzések utáni rutint. Miával minden hazai mérkőzésen a helyszínen szurkolunk apucinak és a csapatnak, ami Tyler állítása szerint, hatalmas motivációt jelent neki. - Menjük drágám - kapom az ölembe a lányomat, és elindulunk az öltözők folyosója felé.