Jégszív - 13. Fejezet

Közelebb

　

Szótlanul ülök Tyler ölében, és nem tudom, hogy hogyan reagáljak arra, amit mondott. Bárcsak az övé lenne a pici hercegnőm.

 

Minden sejtemmel azon vagyok, hogy ne kapjak sokkot, és ne kérdőjelezzem meg az épelméjűségét ezután a kijelentés után. Néha megesik, hogy hasonló dolgokat mond, hogy a babát néha-néha úgy emlegeti, mintha a miénk lenne nem csak az enyém, de ez a kijelentés már olyannyira nyilt, hogy képtelen vagyok szó nélkül elmenni mellette.

- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit erős kifejezés? - Mászok ki az öléből, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkozni.

- Szerinted az?! - Kérdezi és érzem a hanghordozásából, hogy kezd belefáradni a folyamatos ellenállásomba.

- Nem tudom - sóhajtok nagyot.

- Szeretném azt elérni, hogy ne akadj fenn minden mondatomon. Tiszták a szándékaim, bármennyire is nehezedre esik elhinni - fogja meg a kezem, amikor látja rajtam, hogy bűntudatom támad. - Nincs semmi baj, beszéljünk. Hiszen épp ezt kértem az előbb - mondja békülékenyen, én pedig a világ leghálátlanabb emberének érzem magam.

Azt sem tudom, hogy hogyan kezdjek bele, de mivel Ő mindig őszinte velem, ezért én is ezt az utat választom. Lassan belekezdek és remélem, hogy a szavak megtalálnak engem.

- Ne haragudj, csak időre van szükségem - kezdek bele, de egyenlőre ennél többre nem futja. Nem tudom, hogy mit érzek.

- Nincs miért haragudnom, Anna - mondja kedvesen, engem pedig szinte beteggé tesz, hogy még mindig Ő az, aki előzékenyen kezel engem, miközben már rég nekem kellett volna ugrania a lehetetlen viselkedésem miatt. - Csak szeretném, hogy tudd, hogy mindaz amit teszek vagy mondok, nem valami bonyolult terv része, ami arra irányul, hogy Titeket kihasználjalak vagy megbántsalak. - Hallgat el egy pillanatra, majd a tekintetem keresi, és úgy folytatja a mondanivalóját. - Te nem hiszed el, hogy mennyire könnyen jönnek ezek az érzések, és nem azért mert felületesek, hanem mert ennyire egyszerű téged megkedvelni - húz a mellkasához, én pedig jólesőn veszek el az ölelésében.

Imádom, hogy hozzám képest milyen nagy és erős. Biztonságot, magabiztosságot és erőt sugároz minden mozdulata, ami számomra rettentően vonzó.

- Én is kedvellek Téged - motyogom a mellkasába. - De kérlek légy velem egy kicsit türelmesebb. Ígérem igyekezni fogok, csak engedd, hogy megszokjam ezt az egész helyzetet. Az életem fénysebességgel száguld, én pedig kissé le vagyok maradva - sóhajtom, és azt érzem, hogy ki kell beszélnem ezt magamból, így folytatom. - Néhány hónapja még egy látszólag boldog kapcsolatban éltem, aztán derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy babám lesz, majd rögtön ezután rájöttem, hogy egyedülálló anya leszek, elköltöztem a világ másik felére egy állásajánlat miatt, a családom több ezer kilóméterre van tőlem, és mindennek tetejében még itt vagy te is, ami egyszerre átok és áldás is az életemben - nézek fel rá, és a hosszú mondatom végén csak azt figyelem, ahogy elkerekedik a szeme. - Áldás vagy, mert egy fantasztikus embert ismerhettem meg a személyedben, aki valamilyen oknál fogva az én oldalamon szeretne lehorgonyozni, és még az a tény sem zavarja, hogy mástól várok gyereket, sőt mi több, kijelentetted, hogy bárcsak a közös gyermekünk lenne, ami valljuk be, hogy elég komoly köteléket jelentene közöttünk. De ugyanakkor átok is vagy, és pont emiatt, mert ezt az odaadást az agyam valahogy képtelen felfogni, és folyamatos bizonytalanságot érzek, amikor nem vagy velem, hogy eltereld a figyelmem az aggályaimról - foglalom össze, mire meg szeretne szólalni, de kezemet az arcára simítva megállítom a szándékában. - Viszont azt is fontos tudnod, hogy akarom a figyelemelterelést, jól érzem magam veled, nem játszadozom, de adj nekem időt, hogy felzárkózzam - kérem Tőle, és lassan a tarkójára simítom a kezem.

- Ezzel együtt tudok élni - mosolyog rám, és megjelennek a gödröcskéi, miközben közelebb hajol és ajkát az enyémhez illeszti.

 

Már egy hete annak, hogy a kanapémon folytatott beszélgetés meghozta a békét a kapcsolatunkba.

Én próbálok nem mindenen kiakadni, amit Tyler tesz vagy mond, és lassan már azon kapom magam, hogy egyenesen megnyugtatónak érzem a megnyilvánulásait. Talán észrevette rajtam, hogy ha mindent kimond, amit valójában gondol, az engem halálra rémít, de ha ezeket az érzéseit inkább tettekben fejezi ki, akkor azt könnyebb feldolgoznom.

 

Majdnem minden éjszakát itt töltött azóta, amióta visszatért New Yorkba, és csodálatos érzés a karjaiban elaludni, de én mégis a reggeleket imádom a legjobban.

Mindig én ébredek előbb, ahogy ma reggel is, és egy gyors reggeli rutin után, felöltözve vonulok a konyhába hogy reggelit készítsek. Jövőhéten kell visszamennie egy kontrollra a válla miatt, amit már rettentően vár, mert akkor fog ténylegesen kiderülni, hogy megközelítőleg mennyi időt kell kihagynia, de addig is csak pihenés vár rá, amit nehezen visel, pláne, hogy én napközben dolgozom, és nem tudom lekötni a figyelmét.

Éppen az amerikai palacsintákat sütöm, amit már napok óta kívánok, amikor két erős kar fonódik a derekam köré. Tenyere a pocakomra simul, ajkai megtalálják a rettentően érzékeny felületet a fülem mögött, és érzéki csókot lehel a bőrömre, amitől libabőrössé válok.

- Jó reggelt, bébi - dörmögi rekedtes hangon, miközben a nyakamba fúrja a fejét, én pedig elengedve magam, az ölelésébe simulok.

A szememet becsukva döntöm hátra a fejem, és egyszerűen csak kiélvezem a pillanatot. A nyugalmat és azt, hogy csak mi vagyunk, ketten együtt.

Csukott szemmel bújok hozzá még közelebb, és az ajkaink hamarosan megtalálják egymást. Egy végtelen lassú, finom csókcsatába kezdünk, mely bár mentes mindenféle vadságtól, a szenvedély szunnyadó lángjai egyre magasabbra törnek mindkettőnkben. Nyelve utat tör a számba, de a tempónk nem változik. Csak ízleljük egymást, és élvezzük, hogy ezt ilyen lustasággal, ráérősen megtehetjük.

- Uhm... A palacsinta - nyög fel bosszúsan, amikor el kell válnia tőlem, és ekkor érzem meg az égett szagot, ami a konyhában terjeng.

- A fenébe - kapom le a palacsintasütőt a tűzhelyről, és berakva a mosogatóba hidegvizet engedek rá. - Ez a te hibád - nézek hátra a vállam fölött, de amikor meglátom, ahogy huncut mosollyal az arcán, félmeztelenül, a kockás hasfalát kivillantva, csupán egyetlen fehér boxeralsóban a konyhapultnak támaszkodik, akkor összefut a nyál a számban, elfelejtem, hogy most bosszúsnak kéne lennem, és valami olyasmit kezdek el kívánni, ami nem a palacsinta.

- Ó valóban?! - Nevet rám, majd egy lépéssel előttem terem, és minden izmával nekem feszül, úgy magasodik felém. - Szereted ha elterelem a figyelmed - súgja a számba, és olyannyira közel van, hogy ajkai az enyémen mozognak, miközben beszél.

Nem tehetek róla, de a hormonjaim tombolnak, és nem bírom fékezni magam, amikor hirtelen a szájára tapadok, és vadul csókolni kezdem. Őt sem kell ám félteni, felnyög a hevességemet tapasztalva, de Ő sem marad adós, hamarosan átveszi az irányítást, és miközben egyre mélyebben és mélyebben csókol, a hálószoba felé kezd el húzni.

Botladozva, kuncogva érünk be a szobába, óvatosan ledönt az ágyra, és még nagyobb erőbedobással kezd el kényeztetni. Csak a cuppogásunk és nyögéseink hallatszanak a szobában, a kezeink egymás testén barangolnak, minden centimétert bejárva, és szégyentelenül élvezzük, amit nyújtani tudunk egymásnak.

Nem feküdtünk még le egymással, és talán már nem is fogunk a terhességem előrehaladott állapota miatt, de a maratoni csókcsatáink nagyon is pótolják a fizikai kontaktus azon formáját, legalábbis számomra. Őt sem hallottam még ezügyben panaszkodni, de valószínűleg nem is fogom. Tisztában volt azzal, hogy milyen fába vágja a fejszéjét, amikor elkezdett randizni egy terhes nővel, szóval azt hiszem nem lesz ebből problémánk.

- Dolgozni kell mennem - sóhajtom, amikor végre levegőhöz jutok.

- Muszáj? - Morog a nyakamba, miközben folyamatosan puszilgat.

- Attól tartok, hogy igen, de már csak egy hónap, és utána egy ideig itthon leszek a hercegnő miatt - túrok bele a hajába, és élvezem a közelségét.

- Alig várom, hogy végre megérkezzen a hercegnőm - mondja nagyon óvatosan, és nem néz rám, hanem a pocakomat fürkészi, és a pici lányom azonnal reagál a hangjára.

Hatalmasat rúg, de olyannyira, hogy a hasam egy kissé el is deformálódik, hogy aztán újra felvegye az eredeti állapotát.

- Komolyan mondom, hogy annyit mocorog, hogy át fogja rendezni a belső szerveimet - nyögök fel, mert bár rettentő izgalmas, hogy ennyire aktív, néha nagyon rosszul mozdul meg bennem és nem valami kellemes.

- Én élvezem - néz rám bűnbánóan Tyler, de aztán elneveti magát, én pedig csak forgatni tudom a szemem az izgatottságán.

- Mennem kell - nyomok egy puszit a szájára, és kimászok a meleg öleléséből, hogy felöltözzek, és munkába induljak.

 

A gondolataimba mélyedve megyek munkába, és csak az a forró csók jár az eszemben, amit Tyler búcsúzóul adott nekem, mielőtt én munkába, Ő pedig az otthonába indult.

Teljesen elvarázsol ez a férfi, és nem tehetek róla, de nagyon élvezem azt, amit kivált belőlem. Rájöttem az elmúlt napokban, hogy menthetetlen vagyok, függővé váltam, ha róla van szó, és ami a legborzasztóbb az egészben, hogy még boldog is vagyok a helyzettől.

A gondolataimból a telefonom ránt ki, mely csörögve jelzi, hogy valaki beszélni akar velem. A kijelzőre pillantva édesanyám neve villan fel, nekem pedig mosolyra húzódik a szám.

- Szia anya! - Köszönök vidáman.

- Szerbusz kislányom - köszön Ő is, de valamiért a hangja más mint általában, mintha valami rossz történt volna.

- Mi a baj anya? - Kérdezem azonnal, mert az időpont is furcsa, sosem hív ilyenkor.

- Apád most jött haza a munkából, és meséli, hogy Gábor meglátogatta a munkahelyén, hogy gratulációját fejezze ki apádnak, amiért egy könnyűvérű nőt nevelt belőled, és garantálta, hogy a gyermekét vissza fogja szerezni, te pedig soha többé nem fogod látni - fejezi be, én pedig nem értek semmit.

- Tessék? - Pislogok értetlenül, miközben az irodám felé tartok.

- Kislányom, egy országos sportlap címlapján virítasz valami idegen férfival, és félreérthetetlen a szituáció - puffog. - Megosztanád velünk, hogy mi folyik itt? - Hallom a hangján, hogy dühös rám, mert még soha nem említettem neki Tylert, és jogos a haragja. Valójában nem tudom, hogy miért nem beszéltem neki Róla, talán azért, mert még én sem tudtam hova tart ez az egész. Arra viszont semmiképpen nem számítottam, hogy így fogja megtudni.

- Anya, tudom, hogy magyarázattal tartozom, de most értem be a munkahelyemre - sóhajtom. - Dolgoznom kell, de annyit el kell mondanom, hogy az a férfi a képen... Ő egy fantasztikus ember anya, és te is így fogod gondolni, ha majd megismered - mondom magabiztosan, mert azt érzem, hogy igenis ez a valóság. Tyler végérvényesen is az életem része.