Jégszív - 22. Fejezet

Váratlan

　

Már a magánkórteremben várom, hogy behozzák Miát, hogy megpróbáljam először megetetni, ami hatalmas izgatottsággal tölt el. Tina és Roy nemrég mentek haza, mert holnap munka vár rájuk, Tyler pedig a szüleimmel beszélget a kanapén ülve, és látszólag nagyon jól kijönnek egymással, ami boldogsággal tölt el. Az apukám elégedetten tekint rá, úgyhog tudom, hogy nincs ellenvetése a választásom ellen.

- Helló anyuci - lép be a nővérke Miával, aki már az általam vásárolt ruhába van felöltöztetve, és szépen meg van fürdetve. Gondolom ez az előnye annak, hogy egy magánklinikán vagyok.

- Szeretnéd, hogy kimenjünk? - Kérdezi anya figyelmesen, én pedig hirtelen nem tudom, hogy mit mondjak.

- Talán jó lenne - veszi át a szót a nővér. - Ez a babának és a mamának is nagy mérföldkő, nem hiányzik a felesleges nyomás, és bizonyítási kényszer az anyukának - magyaráz, miközben a kezembe adja a kislányom.

- Odakint várunk - bólint Tyler, és a szüleimmel együtt kivonulnak.

- Minden csodálatosan fog működni - mondja végül a nővér, amikor hármasban maradunk, és instrukciókkal kezd el ellátni. Hogyan helyezzem el Miát, hogyan késztessem evésre, hogyan segítsek neki, és hasonló praktikus dolgok. Amikor már minden a helyén van, és Mia elkezd enni, elmondhatatlan érzés járja át a testem. Igazi nőnek érzem magam, aki képes arra, hogy táplálja a kislányát, vigyázzon rá, és felnevelje Őt a megfelelő módon.

Annyira szorosnak érzem a kettőnk kapcsolatát. Elképesztő. Alig néhány órája még nem volt bennem ez az erős anyai érzés, de most azt érzem, hogy ha kell hegyeket fogok megmozgatni ezért a csöppségért, annyira szeretem. Mindent megtennék érte, és az a határtalan szeretet úgy áraszt el, hogy szinte megfulladok tőle.

Pityeregni kezdek, ahogy Miát figyelem, a nővér pedig csak elnézően mosolyog rám:

- Nem lesz itt semmi probléma - mosolyog kedvesen.

Az etetés végeztével megmutatja, hogy hogyan büfiztessem meg, majd amikor mindennel kész vagyunk közli, hogy Mia itt maradhat velem éjszakára a szobába készített bölcsőben, de majd valamelyik éjszakás nővér szintén jönni fog nekem segíteni a következő etetésnél. Hálásan nézek rá, majd megkérem, hogy küldje vissza a családomat.

- Minden rendben ment drágám? - Kérdezi anyu rögtön.

- Igen - mosolygok, és lenézek a karjaimban alvó, csodálatos kislányomra. Tyler szó nélkül odajön mellénk, és mindkettőnknek kioszt egy-egy puszit.

- Annyira jó rátok nézni - ásítja el magát anya a végén, én pedig mosolyogva nézek Tyler szemébe.

- Anya, ha nagyon fáradtak vagytok, nyugodtan menjetek vissza a lakásomba, és pihenjetek. Valószínűleg még egy napig bent tartanak, és aztán szükségem lesz a kipihent szüleimre odahaza - adom meg a kezdőlökést, mert valóban nyúzottnak látom a szüleimet, és önző módon most csak Miával és Tylerrel szeretnék lenni.

- Biztos vagy benne drágám? - Kérdez rá apu, de látom, hogy már kézzel-lábbal menne innen elfelé. Utálja a kórházakat.

- Persze, amúgy sem leszek egyedül, itt van Tyler - mosolyodok el újra a szüleim pedig minden valószínűséggel értik a célzást.

- Holnap reggel jövünk drágám - biztosít anyu, majd egy gyors búcsúzást követően magunkra hagynak minket.

Tyler azonnal lerúgja magáról a cipőjét és a zokniját, hogy aztán mellénk feküdjön az ágyra. Miát a mellkasára fektetem, én pedig a vállára hajtom a fejem, és onnan figyelem az alvó csodát, ami már most boldogsággal tölti el az életem.

- Hogy tudom ennyire szeretni néhány óra után? - Kérdezi Tyler, miközben a hátamat simogatja, de a szemét le sem veszi Miáról.

- Az apukája vagy, Ő pedig a kislányod - ejtem ki könnyedén, mert valóban ezt érzem. Tyler rám kapja a tekintetét, mire én is felnézek, várom, hogy mondjon valamit, de csak az ajkaimra tapad, és mindenét beleadva csókol meg.

Hosszú percekig kényeztet, és egyikünknek sem akaródzik elválni a másiktól. Ó te jó ég, nagyon szeretem ezt a pasit.

- A kislányom megérdemli, hogy legyenek testvérei - mondja végül, amikor elválunk, és csillogó szemekkel néz rám. Értem a burkolt célzást, szeretne tőlem gyerekeket, így többes számban, ami talán meg kellene rémítsen, de valójában alig várom, hogy ezt megadhassam neki.

- Annyi gyerekünk lehet, amennyit csak szeretnél - mondom nyiltan, mire egy hatalmas, gödröcskés mosoly a válasz. - De csak akkor, ha ezek a gödröcskék öröklődnek - nevetek fel halkan, és Ő is csatlakozik hozzám.

- Mindent meg fogok próbálni - kacsint rám, és ebben a mondatban annyi ígéret van.

Tudom, hogy jó helyen vagyok, tudom, hogy a megfelelő férfi karjaiban lelhetek végre békére, és azt is, hogy jobb apukát keresve se találhattam volna Miának. Csak figyelem Őt, amint a tekintete visszakúszik Miára, és rajongással a szemében nézi a pici lányunkat, aki a legnagyobb békében alszik a mellkasán.

- A nővér szerint majd nagyon vigyáznunk kell arra, hogy ne legyen sokat kézben, mert akkor folyamatosan ölben akar majd lenni - suttogom, miközben én is Mia lélegzetvételeit kezdem el figyelni.

- Pedig még egy darabig csak kézről kézre fog járni a kis hercegnő - mosolyog Tyler. - Egyébként beszéltem a szüleimmel az előbb, bocsánatot kértem anyától, és elmondtam neki, hogy megérkezett Mia - magyarázza. - Nagyon izgatott lett, mondta, hogy értesíti a testvéremet is, és ha te is rábólintasz, akkor holnap eljönnének meglátogatni titeket - néz rám kérdően.

- Benne vagyok - mosolygok, mert örülök, hogy Tyler kibékült az anyukájával, és annak is, hogy Susan és Harry továbbra is így viszonyul hozzánk.

- Holnap majd még anyakönyveztetnünk is kell Miát - vált hirtelen témát.

- Hosszú lesz a holnapi nap - sóhajtom.

- Mia a te vezetéknevedet fogja kapni? - Kérdezi óvatosan. - Mármint azt hiszem azt említetted, hogy az exed lemondott róla. Ilyenkor hogy működik ez az egész? - Kérdezi.

- Az ügyvédemnél akkor egy olyan nyilatkozatot írtunk alá Gáborral, mely szerint nekem semmi jogom tartásdíjat követelni Mia után, Ő nem szólhat bele a lányunk nevelésébe, és nem tarthatja vele a kapcsolatot, valamint, hogy minden apai jogáról lemond annak a férfinek a javára, aki a későbbiekben esetleg örökbe szeretné fogadni Miát - magyarázom. - Tehát a kérdésedre a válaszom, hogy Mia az én vezetéknevemet fogja kapni, az apa nevénél pedig annyi fog szerepelni, hogy ismeretlen személy.

- És ha szeretném, hogy az én vezetéknevemet viselje? - Kérdez rá nyiltan.

- Szeretnéd? - Nézek rá nagy szemekkel.

- A lányom, és előbb utóbb az anyukája is Jenkins lesz - kacsint rám.

Érzem, ahogy elpirulok, de melegség járja át a testem. Valahol mindig erre az érzésre vágytam. Hogy tartozzak valakihez, hogy ne legyen több bizonytalanság, hogy állandóság legyen az életemben. Az pedig, hogy mindezt Tylerrel élhetem át, a férfivel, akit az életemnél is jobban szeretek, a legcsodálatosabb dolog a világon.

- Ez most lánykérés akar lenni, Mr Jenkins? - Szedem össze végül magam, és vigyorogva nézek a szemébe.

- Ha megkérném a kezét, igent mondana, Miss Horváth? - Válaszol kérdéssel.

- Majd megtudja, ha felteszi a kérdést Mr Jenkins - hajolok hozzá, és egy csókot nyomok a szájára.

- Végülis nemet nem mondtál az ötletre - nevet halkan a számba.

- Pontosan - kuncogok én is, és úgy nézünk egymásra, mint a szerelmes tinik.

Tyler feláll mellőlem, Miát a bölcsőbe teszi, majd visszabújik mellém, magához húz és szorosan a karjaiba zár.

- Olyan büszke vagyok rád - suttogja. - Olyan bátor voltál az egész szülés alatt. Remélem nem látszott rajtam, de kész idegroncs voltam. Amikor reggel közölted, hogy a magzatvizedben állok... - kezdi, de nevetni kezd az emlék hatására. - Azt sem tudtam egy pillanatig, hogy merre van az előre. Aztán az a sok fájás és szenvedés - rázza a fejét, mintha még a gondolatát is ki akarná törölni a fejéből. - Nincs ennek valami emberbarátibb módja?!

- Kaptam érzéstelenítőt, amit nagyon sokáig nem vehettek igénybe a nők, mert semmi ilyesmiről nem volt szó, szóval végül is szerencsés vagyok - rántom meg a vállam. - Olyan is van, hogy egy nő napokat kínlódik, míg aztán a végén nem is természetes úton szül, hanem császármetszéssel.

- Ne is emlegess nekem ilyeneket - csókol meg, majd a hátamat kezdi simogatni.

- Fáradt vagyok - bújok a nyakához.

- Aludj, bébi - puszilja meg a szám sarkát, én pedig pillanatokkal később az álmok világát járom.

 

Rossz érzéssel ébredek fel, felülök az ágyban, és próbálok a sötétben fókuszálni. Tyler testét érzem magam mellett, Ő pedig egyenletesen veszi a levegőt az álmában, tehát vele nem lehet baj. Mia bölcsőjére nézek, de annyira sötét van, hogy nem tudom kivenni a lányom apró alakját.

Lassan kimászok az ágyból, magamra veszem a köntösömet, majd Mia felé veszem az irányt. Ahogy egyre közelebb érek, a rossz érzésem egyre erősebbé válik. Amikor benyúlok érte a bölcsőbe, csak a rózsaszín takarója akad a kezembe. Őrült módon kutatok tovább az apró bölcsőben, de nincs ott a lányom.

- Tyler - szólítom a nevén idegesen, már-már sikítva, Ő pedig azonnal felébred, és kiugrik az ágyból.

- Anna - szólít a nevemen, majd néhány pillanattal később felkapcsolódik a villany.

- Nincs itt Mia - nézek rá rémülten. - Hol van a lányom? Hova vitték? - Kérdezgetem teljes pánikban.

- Nyugodj meg - jön hozzám közelebb. - Lehet egy vizsgálatra vitték - próbál észszerű magyarázatot találni. - Megyek és megkérdezem - mondja, de én érzem, hogy baj van.

- Jó estét - nyit be a szobába egy számomra ismeretlen nővér, és egy papírlapot olvasgat. - A következő etetés ideje miatt jöttem szólni - pillant fel ránk, én pedig tudom, hogy Miának itt kellene lennie. Nem a magánklinika dolgozói vitték ki a szobából.

Minden porcikámban remegni kezdek, és megtántorodok rémületemben. Azt érzem, hogy minden erőm elhagy, és a lábam nem bír megtartani.

- Anna - kap utánam Tyler, az ölébe vesz, és az ágyra fektet.

- Eltűnt a lányom, elrabolták a lányom - motyogom magam elé, de teljesen elszakadok a valóságtól.

- Tessék? - Néz ránk a nővér értetlenül, mire Tyler rákiabál, hogy hozzon segítséget, mert elrabolták a lányunkat.

- Minden rendben lesz - fogja a kezei közé az arcomat, de látom, hogy Ő is tanácstalan és ijedt.

- A lányomat akarom - mondogatom, és képtelen vagyok mást tenni, egyszerűen megbénít a félelem. - Vissza akarom kapni a lányomat.