Jégszív - 11. Fejezet

Hercegnő

　

Ahogy haza érek, magamra veszek egy kényelmes melegítőt, meg egy bő pólót és pakolgatni kezdek a lakásban. Aztán hamar megéhezek és az ebéd elkészítésének állok neki. Brokkoli krémlevest főzök, majd mivel nem tudom eldönteni, hogy mi legyen a második, ezért inkább a rendelés mellett teszem le a voksom.

Éppen a levest falatozom, amikor a telefonom csörögni kezd. A kijelzőn Tyler neve villog, én pedig nagy sóhajjal fogadom a hívását.

- Szia - köszönök, és meg kell köszörülnöm a torkom, mert a hangom nagyon rekedten cseng.

- Jól vagy, bébi? - Kérdezi azonnal. - Amikor megérkeztünk letámadtak az újságírók a reptéren. Azonnal tudtam, hogy baj van, aztán megláttam az üzenetedet is. Azok az anyaszomorító lesifotósok mindig is megkeserítették az életemet - bosszankodik. - Ugye nincs semmi bajotok? - Kérdezi újra.

- Nyugodj meg, minden rendben, csak váratlanul ért ez az egész - magyarázom halkan. - Azt hiszem, hogy most fogtam fel, hogy mit jelent veled randizni.

- Mit akarsz ezzel mondani? - Feszül meg a hangja.

- Semmit - sóhajtom. - Semmit nem akarok ezzel mondani, csak nem akarom, hogy az emberek egy olyan nőnek képzeljenek, mint amilyet abban a cikkben leírnak. Semmit sem tudnak rólam, sem arról, hogy nekem, vagy a babámnak mi köze hozzád, mégis hazugságokkal tömik tele az emberek fejét - mondom csalódottan. - Ma reggel az egész iroda engem bámult, látszott rajtuk, hogy elítélnek és megvetnek. Én nem akarom ezt Tyler - vallom be halkan.

- Sajnálom, ha így gondolod - mondja Ő is hasonló hangerővel.

- Nagyon kedvellek...

- Tudom, de nem eléggé ahhoz, hogy ezt az egészet elviseld miattam - vágja rá csalódottan.

- Nem így értettem - tiltakozok azonnal.

- Akkor hogy? - Kérdez vissza egy kicsit dühösen. - A média az életem része, és mint ahogy te is megtapasztaltad, nem mindig írnak rólam, vagy a hozzám tartózókról kedves és szép dolgokat. Ebből csinálnak pénzt, mert az igazság túl unalmas ahhoz, hogy milliókat szórakoztassanak vele. Ez is hozzám tartozik - mondja kíméletlenül. - Volt már olyan nő az életemben, aki imádta a média figyelmét, sőt egyenesen kereste a lehetőséget, hogy címlapra kerülhessen, de ez nem én vagyok. Utálom, ha velem foglalkoznak a firkászok, de nem tehetek ellene semmit, érted? - Vesz egy mély levegőt, és folytatja is. - De ugyanakkor volt egy olyan nő is az életemben, aki csak azért szakított velem, mert nem bírta, hogy a háta mögött összesúgnak az emberek. Tisztában vagyok vele, hogy mit kérek tőled, de nem szeretném, ha emiatt lenne vége köztünk annak, ami még igazán el sem kezdődött - fejezi be, és várja a válaszomat.

- Jobb lesz ez az egész valaha? - Kérdezem.

- Nem - mondja őszintén. - Egyszerűen csak megtanulod kezelni. Ha úgy döntesz, hogy minden marad a régiben kettőnk között, akkor ígérem, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb bántás érjen. Tudom, hogy nem lehetek mindig veled, de nagyon remélem, hogy te vagy az a nő, aki úgy gondolja, hogy megéri értem kitartani és harcolni, ha kell.

Hallom a hangján, hogy nagyon megsebezték korábban, én pedig nem akarok a következő lenni. Tudom, hogy Ő az a férfi, akiért megéri felvenni a kesztyűt, és nem akarom őt cserben hagyni.

- Sokat fogok hisztizni, és rengeteget fogunk emiatt veszekedni - jelentem ki, mire felnevet.

- Megbeszéltük, bébi - mondja még mindig nevetve. - Most mennem kell, mert megyünk edzeni, de még este hívlak - köszön el, és sokkal nyugodtabb a hangja. - Ha bármi van írj, és amint tudlak, hívlak - biztosít, én pedig mosolyogva hallgatom minden szavát.

- Egy kérdésem van, és utána mehetsz - mondom még gyorsan.

- Mondd - kéri.

- Pontosan melyik nap fogtok játszani, és én melyik csatornán tudom nézni? - Darálom le gyorsan, mert nem tudom mennyi ideje van még rám.

- Nézni akarod? - Kérdezi döbbenten.

- Igen - mondom. - Ez az életed, én meg kíváncsi természet vagyok - magyarázom.

- Oké - mondja, de olyan mintha nem akarná elhinni, amit hall. - Mindent elküldök SMS-ben, jó? De most tényleg mennem kell. Tényleg írj, ha van valami - teszi még hozzá, aztán elköszönünk, és én lényegesen jobb hangulatban folytatom az evést.

A pici pocaklakóm hatalmasat rúg, és felélénkül, mire nevetve teszem a kezem a hasamra. Nem tudom, hogy miért, de mindig ilyen aktív, ha Tyler közelében vagyok. Lehet, hogy hülyeség ezt gondolni, de valamiért azt érzem, hogy a pocaklakóm így akar nekem jelezni, hogy Tyler az a férfi, akit apukájának akar. Ilyen kevés idő után merész ezt gondolni, mert még nem is ismerjük egymást igazán, de az a biztonságérzet, ami akkor jár át, amikor Tyler a közelemben van, az bizony nem megkerülhető.

 

- Szabad - szólok ki az irodából a hét utolsó munkanapján, mire Tina dugja be a fejét az ajtón.

- Jöhet a péntek esti buli? - Vigyorog rám, miközben egy ajándékzacskót tart a kezében.

- Orvoshoz kell mennem hatra, aztán jelenésem van a tévém előtt - mosolygok a túlpörgött titkárnőmre.

- Tudom, hogy hatra a nőgyógyászodhoz mész, de a mérkőzést velünk is megnézheted a bárban - magyarázza aranyosan. - És ezt neked hoztam - nyújtja át az ajándékot.

- Mi ez? - Nézek rá döbbenten.

- Csak bontsd ki - kéri izgatottan, mire teszem, amit kér. A zacskóban egy fehér mez van, amin kék és vörös színekkel mindenféle felirat és címer van. - Fordítsd meg - kotyog közbe Tina, én pedig jókislány módjára követem az utasítást. A felső hátán nagy betükkel a 'Jenkins' név áll, alatta pedig a 19-es szám.

- Köszönöm - karolom át Tinát, aki lelkesen viszonozza az ölelést.

- Azért vettem, hogy ebben szurkolj a pasidnak - vigyorog. - Egy tök jó helyre megyünk, társaságban lennél, és legalább a szabályokat is lenne ki elmagyarázza neked - érvel, mire sóhajtva bólintok.

- Küldd el SMS-ben a címet - adom meg magam. - Elmegyek az orvosomhoz, aztán haza, hogy felkapjak egy farmert, meg az új mezemet, és kezdésre ott leszek.

- Király - sikkant fel, majd vidáman elhagyja az irodámat.

Hamarosan megérkezik az utolsó ügyfelem, aztán megyek is az ultrahangos vizsgálatra, amin remélhetőleg kiderül, hogy a pici babám fiú-e vagy lány.

 

Mosolyogva fizetem ki a taxit a bár előtt, amelynek címét Tina küldte el nekem SMS-ben, majd elindulok befelé. Hamar megtalálom a munkatársaimat, és azt is kiszúrom rögtön, hogy Roy kétségbeesetten próbálja magára irányítani Tina figyelmét, aki a lehető legkevesebb érdeklődést mutat irányába. Nevetnem kell Roy bosszús fején, de amúgy is minden okom megvan rá, hogy boldog legyek. A pocaklakóm úgy döntött, hogy ideje megtudnom, hogy milyen színűre fessem a gyerekszoba falát.

- Sziasztok - köszönök, majd leveszem magamról a kabátom, mely alatt ott lapul az új hoki mezem.

- Jól áll - vigyorog Tina, majd feláll és megölel. - Minden rendben volt? - Kérdezi a pocakomra nézve.

- Köszönöm, és igen, minden rendben volt - mosolygok továbbra is.

- Mindjárt kezdődik a mérkőzés - csapja össze a tenyerét, majd miután mindenkit illően üdvözlök, leülök az asztaltársasághoz.

- Mennyit tudsz a hokiról? - Kérdezi Thomas, miközben Hannah minden rezdülését figyeli.

- Semennyit - mondom, és fel kell nevetnem az elképedt fejükön. - Hogy vagy? - Kérdezem Hannahtól.

- Jól, köszönöm, csak már alig várom, hogy kibújjon - simít végig a hatalmas pocakján.

- Oké, akkor magyarázok - veszi át Tina a szót, és esélyt sem ad nekünk, hogy tovább csevegjünk. - Egy mérkőzés összesen hatvan percből áll, ami három harmadra oszlik, értelem szerűen egy harmad húsz percből áll és szünetek vannak közöttük, körülbelül egy negyed óra. A csapatok 5-5 játékossal, illetve 1-1 kapussal állnak fel, és a te pasid egy alapembernek számít a New York Rangersben - magyarázza teljes átéléssel. - Bár nem olyan régen volt egy sérülése, de eszméletlen gyorsan felépült, és jobb formában van, mint újkorában - kacsint rám. - A többit majd mondom menet közben - fejezi be végül, majd végigmér. - Elküldted a szépfiúnak, hogy mi van rajtad? - Kérdezi izgatottan.

- Nem - rázom a fejem nevetve.

- Add ide a telefonod - kéri azonnal, én pedig teszem, amit mond. - Fordulj meg, és nézz hátra a vállad fölött - osztja ki az újabb utasítást, én pedig pózolok is. Készít néhány képet, aztán visszaadja az okostelefont. - Válassz ki egyet, és küldd el neki. Azok után, amit délután a sajtótájékoztatón művelt... Megérdemli - mondja még, aztán Roy felé fordul, mert a férfi valamit a fülébe súg.

- Ezt meg hogy érted? - Kapom fel a fejem.

- Minden mérkőzés előtt van sajtótájékoztató, és ma Mr Jenkins került az újságírók karmai közé - mosolyog vidáman. - Kérdezték Rólad, Ő pedig határozottan kijelentette, hogy senkinek semmi köze a magánéletéhez, nem hajlandó róla beszélni, de mivel ennyire kíváncsiak, ezért elmondja, hogy nagyon is rendben van vele minden, és boldogabb mint valaha. Ha pedig még egyszer valótlan dolgokat állítanak a barátnőjéről, vagy bárki másról, aki hozzá tartozik, akkor jogi útra fogja terelni az ügyet, mert egyik hozzátartozója sem közszereplő, és személyiségi jogokat sért, hogy például Rólad is lehozták azokat a képeket, az engedélyed nélkül - fejezi be elégedetten Tina, én pedig leesett állal hallgatom a szavait. Megmelengeti a szívemet az odafigyelése, és remélem, hogy a szavai nem süket fülekre találtak.

Megrázva a fejem végignézem a képeket, amiket Tina készített, majd kiválasztom azt, amelyiken kicsit oldalra vagyok fordulva, így nem csak a 'Jenkins' név látszik a hátamon, hanem a gömbölyödő pocakom is. Úgy döntök, hogy tényleg elküldöm neki a képet, így pötyögni kezdek hozzá egy üzenetet.

 

"A pici lányom, és Én szurkolunk Neked! ;)"

 

Amikor felpillantok a tévére, látom, hogy már a pályán van, így nem is igazán várok választ, de azért nagyon remélem, hogy mínél hamarabb fogja látni az üzenetemet. Az első harmad alatt Tina folyamatosan csak magyaráz és magyaráz, én pedig igyekszek minden információt magamba szívni, de nem olyan könnyű mindent észben tartani, miközben azon aggódok, hogy Tylernek nemhogy valami komoly baja esik. Folyamatosan neki mennek, lökdösik, összeütközik az ellenfelekkel, én pedig minden ütésnél egy kisebb szívrohamot kapok. Eredményesen távozik a jégről az első harmad végén, hiszen kétszer is betalált, én pedig fellélegzek a szünet alatt. Éppen Roy egyik nagyon béna viccén nevetünk, amikor megrezzen a telefonom.

 

"Nem is veszíthetek, ha a hercegnőim velem vannak! :* Még néhány nap, és találkozunk... Alig várom, hogy megcsókoljalak!"

 

Csak mosolyogni tudok és teljesen elolvadok a szavaitól, amikor Tina picit oldalbabök, és felnézve látom, hogy kezdődik a második harmad.

Nem gondoltam volna, hogy Tyler ilyen. Egy erős, magabiztos férfi, akiért minden nő odavan, és mégis ilyen édes dolgokat ír nekem. Tényleg úgy érzem magam, mintha valami tündérmesébe csöppentem volna, ahol a suli legmenőbb sráca, a béna, stréber lányba zúg bele.

Nem tudom ki volt az a nő, aki azt allította róla, hogy képtelenség belőle érzéseket kicsalni, de én határozottan állíthatom, hogy abból a csodálatos kék szempárból folyamatosan a törődés sugárzik felém. Imádom, hogy folyamatosan úriemberként viselkedik velem, nem akar belehajszolni semmibe, nem kényszerít bele semmibe, türelmes velem, elfogadja, amit képes vagyok neki adni, és többszörösen viszonoz mindent, amitől tényleg úgy érzem magam, mint egy elkényeztetett hercegnő.

Ami pedig felteszi az 'i'-re a pontot, hogy amikor ránéz a pocakomra, akkor sohasem látom rajta, hogy zavarná a pici lányom. Gyakran végigsimít a hasamon, amikor együtt vagyunk, ha pedig a babámról beszélek, akkor mindig nagyon figyel, és ha nem mesélek, akkor ő érdeklődik az állapotomról. Kérte, hogy a mai vizsgálatról is tájékoztassam, hogy tudassam vele, ha bármire szükségünk van.

- Ez az - pattan fel Tina mellőlem, amikor Tyler újra betalál, én pedig nevetve figyelem a titkárnőm, de elakad a lélegzetem, amikor a képernyőre pillantok.

Tyler az egyik kamerához korcsolyázik, végigsimít kétszer körkörösen a hasán, majd egyszerűen belemutat a készülékbe. Tudom, hogy ez nekem szól, és a pulzusom az egekbe szökik. A pici lányom hatalmasat rúg, én pedig vigyorogva veszem tudomásul az eseményeket.

- Te mázlista - hüledezik mellettem Tina, miközben legyezgeti magát a kezével. Csak nevetek a reakcióján, majd tovább élvezem az estét a vidám asztaltársaságban.

 

Tényleg egy hatalmas mázlista vagyok, és úgy érzem, hogy most, hogy Tyler megjelent az életemben, lassan minden a helyére kerül. Még nagyon a kapcsolatunk elején tartunk, még nagyon sokmindent meg kell tudnunk egymásról ahhoz, hogy tényleg ismerjük egymást, és biztosan lesznek akadályok, amelyek megnehezítik majd a dolgunkat, de úgy érzem, hogy megéri kiállni a próbákat.

Már az ágyban fekszem, amikor a telefonom hangosan jelzi, hogy hívásom van, én pedig azonnal fogadom is.

- Szia - köszönök vidáman.

- Ugye nem aludtál még, bébi?! - Kérdezi, nekem pedig hatalmasat dobban a szívem. Imádom, hogy így szólít.

- Nem, még nem - mondom rögtön. - Gratulálok a győzelemhez!

- Nélkületek nem ment volna - vágja rá, és annyi gyengédség süt a hangjából, hogy teljesen elérzékenyülök tőle. - Szóval egy pici hercegnő...

- Annyira tipikus - nevetek fel. - Mondtam neked, hogy lányom lesz, mindig teljesen be van pörögve, amikor velem vagy - mondom, mire ő is felnevet.

- Egyébként minden rendben? Mit mondott a doki? - Érdeklődik.

- Minden rendben, a hercegnő teljesen egészséges és szépen fejlődik - osztom meg vele mosolyogva, mire hallom, hogy nagyot sóhajt.

- Örülök - mondja halkan.

- Mi a baj? - Kérdezem, mert hallom, hogy valami nem oké.

- Az egyik ütközésnél nagyon rossz helyen ütöttem meg a vállam és félek, hogy kiújul a sérülésem. Holnap reggel megyek kivizsgálásra, de nem fájna ennyire, ha minden rendben lenne - vallja be, én pedig hirtelen nem tudom, hogy mit mondjak.

- Sajnálom - suttogom.

- Én is, bébi - mondja keserűen.

- Egyszer azt mondtad nekem, hogy ha bármire szükségem van, akkor neked szóljak. Ez fordítva is igaz, rendben?! Segíteni akarok neked, bár fogalmam sincs hogyan, de azt akarom, hogy tudd, itt vagyok neked - próbálom vígasztalni.

- Köszönöm - válaszol halkan, de mintha egy árnyalattal nyugodtabb lenne a hangja. - Még van néhány szezon a lábamban, és nem akarom, hogy a vállam folyton hátráltasson. Az orvosok szerint tökéletes állapotban vagyok, most mégis újra fájdalmaim vannak, én pedig nem értem az egészet. Tudom, hogy egy sérülés komoly dolog, és ezért csak orvosi engedéllyel kezdtem el újra edzeni és játszani, erre tessék. Elég volt egy keményebb meccs, és máris előjött a fájdalom - panaszolja el.

- Reméljük, hogy semmi komoly az egész, és némi pihenéssel és kezeléssel rendbe fogsz jönni - mondom neki, miközben csodálom őt azért, amiért ennyire tudatosan éli a sportolói életét.

- Reméljük - sóhajt újra. - Holnap dolgozol?

- Nem, hétvégén szabad vagyok. Amúgy jövő héten találkozunk az irodámban - teszem még hozzá.

- Kész a házam? - Lelkesül fel egy kicsit.

- Nagyrészt - bólintok, de ő nem láthatja. - Még lesz egy-két kérdésem, de aztán, ha meg vagy elégedve a munkámmal, akkor már viheted is a tervrajzokat az építkezési vállalathoz - újságolom vidáman.

- Neked hogy tetszik a házam? - Kérdezi kíváncsian.

- Nem adok ki olyan munkát a kezeim közül, amelyikkel nem vagyok elégedett - válaszolom magabiztosan.

- Úgy értem, hogy szívesen élnél benne? - Kérdez újra, mire elakad a lélegzetem.

- Azt hiszem... - dadogom bizonytalanul, mert nem tudom, hogy mire akar kilyukadni.

- Csak hiszed? - Fírtatja továbbra is.

- Mire akarsz kilyukadni Tyler? - Kérdezek rá.

- Csak válaszolj - kéri, és hallom a feszültséget a hangjában.

- Igen, szívesen élnék egy olyan házban, mint a tiéd - mondom gyorsan.

- Szívesen élnél ott velem? - Kérdez újra, én pedig már tényleg nem értek semmit.

- Ha ez egy furcsa módja annak, hogy megkérj, költözzünk össze, akkor határozottan korainak tartom a dolgot - jelzem neki őszintén.

- Tudom, hogy korai - nevet halkan. - Csak kíváncsi voltam a reakciódra.

- Nem lehet, hogy a fejedet ütötted be a mérkőzésen?! - Kérdezek rá, mire hangosan nevet a telefonba.

- Nem, bébi, a fejemmel minden oké - mondja vidáman. - Jobb lesz, ha megyek, elég késő van - búcsúzik.

- Jól van, szép álmokat, és légyszíves holnap hívj fel, ha megvannak a vizsgálatok eredményei - kérem.

- Hívni foglak - sóhajt. - Álmodj velem! - Mondja még, majd bontjuk a hívást én pedig csak nézem a mobilomat, és nem értem, hogy mi volt ez.