Jégszív - 16. Fejezet

Látszat

　

Mindketten mámorban úszunk, ahogy kijövünk a magánrendelőből, és beülünk Tyler menő autójába. Azt várom, hogy induljunk, de Tyler csak áthajol az én oldalamra, felhúzza a felsőmet és puszilgatni kezdi a hasamat.

Ujjaimat a hajába túrom, és mosolyogva engedem, hogy tegye, amit a szíve diktál.

- Nagyon boldoggá tettél ma, és még dél sincs - vigyorog rám végül.

- Kezdem mellőzve érezni magam - karolom át a nyakát.

- Csak nem féltékeny vagy?! - Nevet fel Tyler.

- Igen is az vagyok - vágom rá komolyan, mire még mindig nevetve az ajkaimra tapad. Tudom, hogy azt hiszi, viccelődök, de én valóban nem szeretném elveszíteni az intimitást a szülés után. Imádom ezt a vibrálást közöttünk, és azt akarom, hogy mindig ilyen maradjon. - Ígérd meg, hogy akkor is ilyenek leszünk együtt, ha Ő megérkezik - kérem, amikor elválunk, és talán ekkor tudatosul bennem és benne is, hogy milyen félelmeim vannak.

- Nem hiszem, hogy ez valaha is el fog múlni - csókolgatja a nyakam, mire akaratlanul is felsóhajtok -, de ha szeretnéd, akkor nagyon szívesen megígérem neked, hogy mindig ennyire be leszek tőled indulva - húzza a kezem a bizonyítékra, én pedig elpirulok. - Most pedig induljunk - nyom még egy csókot az ajkaimra, aztán indít is.

Engem pedig ekkor vág fejbe a tudat, hogy most a szüleihez megyünk, és az egész hétvégét ott fogjuk tölteni. Feszültség lesz úrrá rajtam, és képtelen vagyok egy helyben ülni, ahogy kifelé haladunk a városból, amit hamarosan Tyler is észrevesz.

- Nyugi bébi, imádni fognak - kulcsolja össze a kezeinket a combomon. - Tudod, hogy már mindent tudnak, nem érheti őket meglepetés, nem lesznek kínos pillanatok, nem fogod kényelmetlenül érezni magad. Minden rendben lesz - mosolyog rám, én pedig bólintok. - Amúgy az jutott eszembe, hogy már nagyon közel van a hercegnőnk érkezése, és még nem is beszélgettünk a nevekről - hozza fel a témát, amivel sikeresen eltereli a gondolataimat.

- Nézelődtem már, vannak ötleteim, de még nem döntöttem. Valami olyat szeretnék, ami az angolban és a magyarban is normálisan hangzik. Nem akarom, hogy ne tudják kiejteni a nevét - magyarázom. - Ott van például a Lisa, a Sandra, a Laura, a Wanda, vagy a Lilly - sorolom őket. - Mit szólsz hozzájuk? Neked van valami ötleted?

- Hmm... - mélázik el a neveken. - Mind nagyon szép, de valahogy egyik sem illik a hercegnőmhöz - rázza a fejét. - És mi lenne, ha Olivia lenne, vagy Lara, vagy esetleg Mia?!

Ahogy kiejti az utolsó nevet érzem, hogy az a kedvence, és tudom, hogy már nem először töpreng ezen a kérdésen.

- Te is nézegettél már neveket? - Kérdezek rá.

- Talán.. - mondja lassan, és kissé félve pillant rám, de csak mosolyogni tudok.

- Tényleg nagyon várod Őt, ugye?! - Csak bólint, nekem pedig melegség járja át a mellkasom. - Az jó, mert majd elmondhatjuk neki, hogy az apukája nevezte el - vigyorgok.

- Szeretem, hogy így hívsz - szorítja meg az ujjaimat. - Melyik név a nyerő? - Kérdezi végül, miközben a kezemet a szájához emeli, és egy csókot nyom rá.

- Mia - ejtem ki, mire a kishölgy a pocakomban egy hatalmas rúgással fejezi ki, hogy Ő is egyet ért.

 

Egy órával később egy gyönyörű családi ház előtt parkolunk le, egy kertvárosi övezet kellős közepén, nekem pedig akaratlanul is a kedvenc sorozatom jut eszembe, a Született Feleségek. Tyler megkerüli az autót, így mire kikapcsolom a biztonsági övem, már az oldalamon is van, hogy segítsen kiszállni az autóból.

- Végre itt vagytok - csapódik ki a bejárati ajtó, és egy alacsony barna hajú nő jelenik meg. - Azt hittem már sosem értek ide - öleli meg azonnal Tylert, ahogy közelebb érünk.

- Nyugi, anya - nevet halkan Tyler, majd mellém lép, és átöleli a derekam. - Anya, Ő itt a barátnőm Anna. Anna, az anyukám, Susan Jenkins - mutat be minket Tyler, én pedig kinyújtom a kezem, hogy üdvözöljem, de Ő kiránt Tyler öleléséből, és körém fonja a karjait.

- Végre megismerhetlek, már annyit hallottam rólad - mondja mosolyogva. - Tyler, hozd be a cuccaitokat, már előkészítettem nektek a régi szobádat, én addig körbevezetem Annát - karol belém és a ház felé kezd el húzni, én pedig kissé félve pillantok vissza Tylerre, aki csak bíztatóan vigyorog rám. - És mondd csak Anna, hogy vagy? Mennyi van még hátra a terhességből?

- Köszönöm jól vagyok, minden rendben. Még egy hónap és előbújik végre a hercegnő - simítok végig a pocakomon.

- És választottatok már nevet? - Kérdezi izgatottan, és nem kerüli el a figyelmemet a többesszám. Vajon tényleg ennyire elfogadó ez az asszony?

- Éppen most döntöttünk, ahogy idefelé tartottunk - mesélem. - Végül a Mia nyert.

- Ó, de szép - csapja össze a tenyerét. - Mia Jenkins - teszi hozzá lelkesen. - Alig várom már az újabb unokámat. Azért remélem nem olyan terveid vannak, mint a másik menyemnek. Ő hallani sem akar egy újabb gyerekről - magyarázza.

Az, hogy Mia Tyler vezetéknevét kapja, még meg sem fordult a fejemben. Az igaz, hogy együtt vagyunk, és minden rendben közöttünk, de hogy a Jenkins vezetéknév díszelegjen a Mia után, az egyenesen sokként ér. Vajon Tyler szeretné? Vagy csak az anyukája csacsog össze-vissza?

- Egyenlőre ezen a szülésen szeretnék túl lenni, de nem zárkózom el a további gyerekektől - válaszolok diplomatikusan, de látszólag nagyon boldoggá teszem a szavaimmal.

Körbejárjuk a házat, míg végül a nappaliban kötünk ki. A felső emeleten nem jártunk, mert ott Susan elmondása szerint az Tyler és a bátyja felségterülete. A nappaliban azonnal felismerem Tyler apukáját, aki le sem tagadhatná a fiát, annyira hasonlítanak.

- Na, milyen a ház? - Kapja el a derekam Tyler, és egy puszit nyom az arcomra.

- Nagyon szép - mosolygok fel rá.

- Fiam, engedd el azt a lányt, hagyd, hogy én is megismerkedjek vele - viccelődik Tyler apukája. - Harry Jenkins vagyok, hölgyem - nyújtja a kezét.

- Anna Horváth vagyok, örvendek Mr Jenkins - rázom meg a kezét.

- Jézusom - kap a mellkasához viccelődve. - Meg ne próbálj még egyszer így hívni, te lány, olyan öregnek érzem most magam. Csak Harry, rendben? - Mosolyog rám.

- Rendben, Harry - bólintok, mire a kezemnél fogva magához húz, és Ő is megölel.

Minden idegességem elszáll, és egyre inkább kezdem otthonosan érezni magam ezeknek az embereknek a körében.

- Gyere drágám, segíts nekem a konyhában, amíg a fiúk a hokiról beszélnek - forgatja a szemét, mire nevetve követem az említett helyiség felé. - Egyébként engem is nyugodtan szólíthatsz Susannek, drágám - babrál a kötényével.

- Köszönöm - mosolygok bólintva, majd segítek a desszert elkészítésében.

Sokat nevetünk, és beszélgetünk, majd közösen megebédelünk, és mindannyian letelepedünk a hatalmas kanapén a nappaliban. Tyler szüleinek kedvenc délutáni sorozatát nézzük éppen, amikor érzem, hogy egyre nehezebb nyitva tartanom a szemem. Tyler oldalának dőlök, majd a fejemet a vállára hajtva próbálom követni az eseményeket a tévében, de ez egyre nehezebben sikerül. Tyler simogató keze sem segít az ébren maradásban, így nem sokára már az álmok világát járom.

 

Arra ébredek, hogy nagyon kell pisilnem, de amikor felemelem a fejem, rájövök, hogy nem a nappaliban vagyok. Tyler izmos teste simul a hátamhoz, a keze a pocakomon pihen, és az egyenletes szuszogása jelzi, hogy az álmok világát járja.

Óvatosan kimászok mellőle, körbenézek a szobában, ahol gyakorlatilag minden a hokiról szól, és mosolyogva indulok el a fürdő keresésére.

Miután könnyítek magamon, lentről zajt hallok, így arra veszem az irányt. Susant ismét a konyhában találom, amint éppen a vacsorát készíti.

- Segíthetek? - Kérdezem, mire mosolyogva bólogat.

Az anyukája tényleg egy tünemény, így szívesen segítek neki a vacsora elkészítésében, míg a fiúk az álmok világát járják.

- Be kell neked vallanom, hogy amikor Tyler először mesélt rólad, akkor egy kicsit megijedtem. Nem tudtam elképzelni, hogy egy egyedülálló külföldi nő, aki ráadásul egy másik férfi gyermekét várja, hogyan tud ekkora benyomást tenni a fiamra, hogy másról sem képes beszélni, csak róla - rázza mosolyogva a fejét az emlék hatására. - Aztán mutatott egy képet rólad, és őszintén szólva, megnyugodtam. Az első gondolatom az volt, hogy ez egy rendes lány, aki a babáját választotta, és elég bátor volt ahhoz, hogy egy idegen helyen teljesen egyedül vágjon neki az anyaságnak, ami becsülendő - néz rám elismerően, ami nagyon jól esik. - Ráadásul gyönyörű vagy, bár mindig is tudtam, hogy a fiamnak jó ízlése van - kacsint egyet, mire felnevetek.

- Amikor Tyler közeledni kezdett hozzám, nagyon sokáig nem tudtam, hogy hogyan kezeljem a dolgot. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy egy olyan férfi, mint Tyler, mit akarhat egy olyan nőtől, akinek mástól lesz gyermeke - mesélem neki őszintén. - De aztán minden tettével és mondatával lehetetlenné tette, hogy megtartsam vele a három lépés távolságot. Ő annyira csodálatos - sóhajtom, és magamban azt kívánom, hogy bárcsak Ő lenne Mia igazi apja.

- Örülök, hogy vagytok neki - lép közlebb, és kezét a pocakomra simítva átölel. - Jó Tyler ilyen boldognak látni. Mindenki megérdemel egy második esélyt, nem? - Kérdezi, amivel kissé összezavar.

- Második esélyt? - Ráncolom a homlokom, mert tényleg elvesztettem a beszélgetés fonalát.

- Tyler volt menyasszonyáról beszélek - mondja úgy, mintha tudnom kéne, hogy miről beszél. - Nem mesélt neked Rubyról? - Pislog rám, amikor meglátja az értetlenkedő fejemet.

- Nem - válaszolok döbbenten. Nem mintha bármi baj lenne azzal, hogy már egyszer eljegyzett egy nőt, csak ez az információ nagyon hirtelen ért.

- Szegénykémnek hosszú hónapokig bűntudata volt - sóhajt egy igazi aggódó anya módjára.

- Mi történt? - Kérdezem kíváncsian, bár tisztában vagyok vele, hogy talán inkább Tylerrel kellene ezt megbeszélnem.

- Ez egy elég szomorú történet - ered meg a nyelve Susannak. - Tyler imádta Rubyt, vele tervezte az egész életét, így senki sem lepődött meg, amikor gyűrű került a lány ujjára. Ők egy igazi álompár voltak, de aztán az eljegyzés után valami nagyon félresiklott. Valójában nem tudom az igazi okot, mert Tyler nem hajlandó róla beszélni, de egy viharos éjszakán valamin összezördültek, a vita pedig addig fajult, ameddig Ruby be nem pattant az autójába, és el nem viharzott. Az utak nagyon csúszósak voltak, Ruby pedig túl gyorsan hajtott, elvesztette a kocsi felett az irányítást, lesodródott az útról, és egy fának csapódott. Szegény Ruby a helyszínen meghalt - meséli szomorúan, majd nagy levegőt véve folytatja. - Tyler egyszerűen összetört a hír hallatán, majd később, amikor a boncolás során kiderült, hogy a közös gyermekükkel volt várandós, én azt hittem örökre elveszítem a fiam. Teljesen maga alatt volt, és mindenért önmagát hibáztatta. Hónapokig olyan volt, mintha Ő maga is meghalt volna abban a balesetben - rázz a fejét, mintha szeretné elűzni az emléket a fejéből. - Ezért örülök, hogy Te és a lányod itt vagytok neki. Ti vagytok a tökéletes második esély - mondja, én pedig azt érzem, mintha jól gyomorszájon vágtak volna.

Hát ezért volt az egész? Egy tökéletes második esély vagyunk neki? Megkapja a kész családot, és ha majd az egész túl fojtogatóvá válik számára, akkor majd szépen kihátrálhat belőle, mondván, hogy Mia nem is az Ő lánya.

Na azt már nem! Ebből nem eszik. A lányom és én senki pótlékai nem leszünk. Nem leszünk vígaszdíj, amivel az ember megelégszik, amikor közlik vele, hogy nem lehet az övé a főnyeremény.

A lányomnak a legjobb jár. Egy olyan apa, aki nem a halott gyermekét keresi benne, aki igazán látja Őt, és önmagáért szereti.

- Drágám, felébresztenéd Tylert? Hamarosan kész a vacsora - ránt ki a gondolataimból Susan, én pedig bólintva elhagyom a konyhát. Susan annyira el volt foglalva a vacsorával, hogy egyáltalán semmit sem vett észre a reakciómból.

Halkan megyek fel az emeletre, és amikor meglátom Tyler alvó alakját, minden amit érzek az mérhetetlen düh. El kell tünnöm innen. Nem bírok a közelében lenni.

Felveszem a kabátomat, a cipőmet, és a táskámat, ami szerencsére nem túl nehéz és kifelé indulok. Szerencsére Harry szintén alszik, Susan pedig még mindig a konyhában van, így észrevétlenül kiosonok a házból. Az utcán útbaigazítást kérek, majd elindulok a legközelebbi buszpályaudvarra, ami egy egész hosszú sétára van Tyler szüleinek házától.

Egy fél órával később, amikor sorban állok buszjegyért elkezd csörögni a telefonom, és a képernyőn Tyler nevét pillantom meg. Gondolkodás nélkül nyomom ki a hívást, majd ugyanezzel a mozdulattal ki is kapcsolom a készüléket.

 

Két órával később fáradtan érkezek meg a lakásomhoz, és minden amire vágyok, hogy végre lezuhanyozhassak és bebújhassak az ágyamba, ahol jól kialudhatom magam, és mire felébredek remélhetőleg még azt is elfelejtem, hogy Tyler a Földön van. Kifizetem a taxit, majd belépek az épületbe, ahol Tyler vár rám idegesen.