Jégszív - 12. Fejezet

Bárcsak...

　

Másnap reggel későn ébredek, de mivel megéhezek, kénytelen vagyok kikelni az ágyból. A pici lányom nagyot rúgva jelzi, hogy ő is ébren van, én pedig mosolyogva indulok a konyhába, hogy készítsek magamnak valami reggelit.

Mivel hirtelen nem tudom, hogy mivel töltsem a mai napomat, az interneten kezdek el böngészni, de kínosan ügyelek arra, hogy semmiféle pletykaoldalra ne tévedjek be. Mindenféle romantikus könyveket találok, és az egyiknek a fülszövege olyannyira megtetszik, hogy online meg is vásárolom. Hétfőre valószínűleg már meg is fog érkezni, de addig is egy videómegosztón filmek után kezdek kutatni, hogy lefoglaljam magam.

Már délután négy óra, amikor végre a telefonom rezegve jelzi, hogy üzenetem érkezett.

 

"Három hét kihagyás vár rám. Most szállok fel a gépre... Ugye nálad alhatok ma?!"

　

Amikor végigolvasom megszakad a szívem érte. Valószínűleg a béka feneke alatt van most a hangulata, és én meg is értem a szomorúságának az okát. Nem ismerem túl régóta Tylert, de azt bárki láthatja rajta, aki beszélget vele egy kicsit, hogy senkit sem szeret cserben hagyni, és folyton ő az, aki másokat támogat. De vajon ilyenkor, amikor neki van szüksége egy támaszra, akkor ő kihez fordulhat?

 

"Mikor érkezel?"

 

"Három óra múlva New Yorkban leszek."

 

"Várlak. :*"

Pötyögöm be, de nem érkezik válasz. Felkészülve az érkezésére, kicsit összepakolok a lakásban, majd vacsorát készítek, bár kétlem, hogy túlságosan értékelni fogja, aztán egy gyors zuhany után kényelmes melegítőbe bújok, és várom, hogy mikor érkezik meg. Hogy lekössem magam beüzemelem a laptopomat és tökéletesítem Tyler házát. Nem haladok túl sokat, amikor a portás felszól, hogy vendégem érkezett. Azonnal megkérem, hogy küldje fel, majd a bejárati ajtómhoz megyek, kinyitom, és az ajtófélfának támaszkodva várom, hogy felérjen.

Amikor kinyílik a liftajtó egy megtört pillantás keresi az enyémet, én pedig nem bírok egy helyben maradni. Elé sietek, és a derekát átölelve húzom magamhoz. Nagyot sóhajt, a nyakamba fúrja a fejét, és hosszú pillanatokig ott állunk a folyosón.

- Menjünk be - kérem, majd ujjaimat az övébe kulcsolom, és a nappalimig húzom. - Kérsz enni valamit? - Kérdezem, miután végignézem, ahogy leül a kanapémra a felkötött kezével, és az arca eltorzul a fájdalomtól, amikor kicsit megemeli a karját, hogy megszabaduljon a pulcsijától.

- Csak gyere ide - néz rám kérlelően, mire bólintok. Elfekszik a kanapén, én pedig mellé bújok. A felkötött kezét kezdem simogatni, mire egy puszit nyom a fejem búbjára. - Anna?!

- Hozzak egy kis jeget a válladra? - Kérdezem felemelve a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Csókolj meg - válaszol, én pedig közelebb hajolva hozzá, összeillesztem az ajkainkat. Ő az, aki elmélyíti a csókot, én pedig mindent beleadva csókolom vissza. Ez a csók most egyáltalán nem a szenvedélyről szól, érzem, hogy vígaszt keres, én pedig meg szeretném neki adni. Ha Ő az én menedékem akar lenni, akkor én leszek az övé. Nem fognak érdekelni a rosszakarók, sem a média, mert nem az övék a főszerep a történetünkben. Mi számítunk, és az, hogy mit érzünk egymás iránt.

- Van egy visszautasíthatatlan ajánlatom számodra - súgom a szájába lihegve, amikor hosszú idő után elválunk egymástól. Nem válaszol semmit, csak mosolyogva felhúzza a szemöldökét, mire folytatom: - Finom vacsit főztem, és örülnék, ha ennél, mert nem hiszem, hogy sok ételt fogyasztottál volna ma?! - Nézek rá kétkedve, mire bólint egyet. - Aztán, hogy lemosd magadról az út porát, felajánlom a csodálatos zuhanykabinomat, esetleg a kádamat használatra - mondom, mire felnevet. - Majd, és itt jön az extra - figyelmeztetem vigyorogva -, bebújunk az ágyamba, és kívánság szerint nézhetünk egy filmet, vagy megnézheted a házadat is - bökök a laptopom felé.

- Hát ez tényleg visszautasíthatatlan - csókol meg, és örülök, hogy mosoly játszik a szája sarkában.

- Akkor gyerünk - tápászkodok fel mellőle, és én magam is meglepődök, hogy mennyire nehezen megy. - Basszus - nézek rá kétségbeesbe, amikor végre felálltam -, és ez még csak rosszabb lesz - fújok nagyot.

- De én itt leszek, hogy segítsek - áll fel ő is halkan nevetve a megjegyzésemen, majd a szabad karjával átöleli a vállamat, és meg sem állunk a konyháig.

- De ezt meg kell ígérned - mondom nagyon komolyan. - Nem akarok szülésig a kanapém fogságában élni!

Hangosan, szívből jövően nevet fel, a kék szemei csillognak a vidámságtól és talán még valami mástól is, amikor megáll, felém fordul, és nagyon komolyan azt mondja:

- Megígérem.

- Na, jó - bólintok mosolyogva. - Ülj le, együnk - kérem meg, mert akár egy egész lovat is meg tudnék enni. Uh... Ha jobban belegondolok, sohasem ennék lovat, de értitek a hasonlatomat..

 

Egy órával később éppen azt várom, hogy Tyler csatlakozzon hozzám az ágyban, amikor végre bevonul a hálószobába. Csupán egy fehér boxeralsó van rajta, ami szinte semmit sem hagy a képzeletre.

Az ágy azon oldalához lép, ahol eddig mindig aludt, majd amikor megpillantja a jeget az éjjeliszekrényen, rám kapja a kék szemeit.

- Gondoltam jól jönne - rántom meg a vállam, majd beüzemelem a programot, amelyben szinte kézzel foghatóan meg tudom mutatni a házát.

- Egy istennő vagy - helyezkedik el mellettem, és egy hálás puszit nyom a vállamra.

- Kíváncsi leszek ezt mondod-e akkor is, ha már láttad a házad - jegyzem meg.

- Biztos - bólint magabiztosan, mire belekezdek a kiselőadásomba.

Legalább egy óra telik el, amikor úgy tűnik, hogy mindent megmutattam neki, és minden felmerülő kérdésére válaszoltam.

- Na? - Kérdezem, mire szóra akarja nyitni a száját, de még előtte közbevágok: - Őszintén!

- Elképesztően tehetséges vagy. Imádom - mosolyog rám. - Tedd le azt a laptopot, és bújj ide hozzám - tereli a témát.

- Ha mindig ilyen simulékony ügyfeleim lennének, akkor nem lenne annyi problémám - motyogom, miközben a mellkasára hajtom a fejem.

- Ajánlom, hogy te csak ne simulgass senkihez rajtam kívül - fenyeget félig elnevetve a mondatot.

- Értettem, főnök - nevetek fel, és megpuszilom a mellkasán a finom bőrét, mire felsóhajt.

Egy fordulás, és máris fölöttem helyezkedik el. Csak az egyik karján támaszkodik, mélyen a szemembe néz, majd lejjebb csúszik a testem mellett, és amikor a feje a pocakommal kerül egyvonalba, megáll. Felpillantva rám, olyan, mintha engedélyt kérne, majd óvatosan feltolja a pólómat, egészen addig, ameddig a mellem alatt össze nem gyűlik az anyag.

- Egy pici hercegnő, aki olyan gyönyörű lesz, mint az anyukája - motyog az orra alatt, miközben közelebb hajol a hasamhoz, és egy apró puszit nyom a köldököm fölé.

Olyan szinten megrohannak az érzelmek, hogy elkezdek pityeregni, és képtelen vagyok tovább nézni, ahogy az orrát végighúzza a bőrömön, majd elfordítja a fejét, és finoman a pocakomra fekteti. Nem tudom mit kellene éreznem most. Itt van ez a lényegében idegen férfi, akit alig ismerek, és úgy viselkedik velem, mintha az ő gyermekét hordanám a szívem alatt. Nem tudom, hogy mennyire engedhetem közel magamhoz, és hogy egyáltalán ennyire gyorsan kellene-e haladnunk. Nem értem Tyler odaadását és figyelmességét, ugyanakkor eszméletlenül imponáló és jól esik a viselkedése.

- Hé - kúszik fel hozzám. - Mi a baj? - Keresi a tekintetem, mire a csodaszép kék szempárba nézek.

- Semmi - rázom a fejem, kezemet az arcára simítom, közel húzom magamhoz, és megcsókolom.

Lassú csók, de ahogy viszonoz, tudom, hogy megérti, hogy képtelen vagyok szavakba önteni az érzelmeimet, ezért így próbálom megmutatni, hogy most mi zajlik le bennem.

- Csak sodródj az árral - fúrja be a fejét a nyakamba. - Engedd, hogy gondoskodjak rólad és a hercegnőről. Ennyit kérek, és ha úgy érzed sok vagyok, vagy te ezt nem szeretnéd, akkor csak szólj és visszaveszek - ígéri. - Annyira izgalmas ez nekem, és olyan csodálatosnak tartom, hogy egy élet növekszik benned - beszél, én pedig tényleg túlcsordulok érzelmileg.

Karjaimat a nyaka köré fonom, magamhoz ölelem, egyik kezemmel a hajába túrok, míg a fejemet oldalra fordítva hosszú puszit nyomok az arcára.

- Köszönöm - suttogom, mire felemeli a fejét és az ajkaimra tapad. Hosszú és mély csók, amitől mindenem bizseregni kezd. - De van egy feltételem - lihegem az ajkaira csukott szemmel, amikor elválunk. - Ha szükséged van valamire, legyen az bármi, akár egy új jeges borogatás a fájós válladra, egy ölelés, egy csók, vagy egy kiadós beszélgetés, akkor engedni fogod, hogy ezt megadjam neked.

Ahogy befejezem a mondatot, kinyitja a szemét, és a pillantását mélyen az enyémbe fúrja.

- Komolyan így gondolod? - Kérdez rá, és reményt látok felcsillani a kék örvényben.

- De csak a gödröcskéd miatt - bólintok, mire elvigyorodik.

- Megegyeztünk, bébi - kacsint jókedvűen, majd visszadől a hátára és magához húz.

Ahogy az oldalához simulok, a pici hercegnőm hatalmasat rúg, mire mosolyogva nézünk össze. Tyler természetes mozdulattal simítja a kezét a csupasz bőrömre és várja, hogy jelez-e újra a pici lány, ami néhány pillanattal később meg is történik.

- Ez tényleg elképesztő - suttog. - Jó éjszakát, pici hercegnő - simít végig a pocakomon újra, aztán hozzám hajol, kapok egy rövid csókot, majd összebújunk. - Szép álmokat! - Suttogja a számba.

 

Másnap reggel korábban ébredek, mint Tyler, és az az elégedettség és kényelem, ami az arcáról leolvasható, meggyőz arról, hogy hagyjam aludni, és ne ébresszem fel ilyen korán. Kimászok az ágyból, felveszem a köntösöm és a papucsom, majd a laptopommal a kezemben kivonulok a nappaliba. Leteszem a gépem, majd a fürdőt veszem birtokba.

Kicsit magamhoz térek a reggeli rutin után, a konyhában összevágok magamnak némi gyümölcsöt, és aztán letelepszem a kanapéra. Folytatom a munkát Tyler házán, miközben jóízűen eszegetek.

- Szia - ölel át hátulról Tyler, én pedig kicsit meg is ugrok, mert annyira el voltam merülve a részletekben, hogy nem is hallottam, hogy kijött a szobából.

- Jó reggelt - fordítom hátra a fejem, mire egy finom csókot kapok a számra.

- Mit csinálsz? - Bök a laptopom felé.

- Dolgozok, a változatosság kedvéért - mosolygok, amikor meglátom a fintorát. - Hogy van a vállad? - Kérdezek rá, miközben megkerüli a kanapét, leül mellém, és eltulajdonítja a gyümölcstálamat.

- Ne aggódj annyit, bébi - dönti hátra a fejét a kanapé támlájára, és csukott szemmel enni kezd.

- Ez nem válasz - mormogom, miközben a laptopomat a dohányzóasztalra teszem, majd felhúzva a lábaimat, mellé kuporodom. Egy puszit nyomok a vállára, aztán a nyakára, végül pedig a gödröcskéjét veszem célba. Kezét a combomra csúsztatja, majd felém fordítja a fejét és lassan kinyitja a szemét, én pedig találkozok az álmos tekintetével.

- Fáj, és még hosszú ideig fájni fog, de attól nem leszek jobban, sem fizikailag, sem érzelmileg, ha folyton erről beszélek - magyarázza, mire felsóhajtok.

- Csak segíteni akarok - motyogom tehetetlenül.

- Ha ennyire szeretnéd, akkor egész nap hordhatod a borogatást a sérülésemre, de ne ezzel indítsuk a napot - rázza a fejét, majd csókra nyújtja a száját.

- Jó - nyomok egy hosszú puszit a szájára, de nem enged el ilyen könnyen.

- Ne legyél morcos - vigyorog.

- Nem vagyok - biggyesztem a számat, mire felnevet.

- A hercegnő felébredt már? - Kérdezi, és a fülem mögé igazít egy kósza hajtincset.

- Még nem - rázom a fejem. - De már most egy angyali baba, mert akkor alszik, amikor én. Olvastam különboző fórumokon, hogy akad olyan kismama is, aki már a terhessége alatt alváshiányban szenved, mert a babája éjjel a legaktívabb.

- Kellemetlen lehet - bólogat együttérzően. - Amúgy azt akartam kérdezni, hogy van-e olyan fotód, amit a nőgyógyász szokott adni - kérdezi.

- Ultrahangfelvétel? - Húzom össze a szemöldökömet, mire bólint. - Van - adom meg a választ kissé értetlenül.

- És láthatom? - Látszik rajta, hogy kicsit tart a reakciómtól a kérése miatt, de valamiért nem érzem, hogy ezzel túl sokat kérne. Csak bólintok egyet, majd halvány mosollyal az arcomon a táskámhoz indulok, ami az előszobában van.

A felvétellel a kezemben telepedek vissza a korábbi pózba, majd Tyler arcát kezdem figyelni, ahogy a képet tanulmányozza. Felderül az arca, és egy olyan mosoly terül el az arcán, amivel eddig még nem találkoztam. Nem mond semmit, csak felém fordulva egy hosszú csókot nyom a számra. Egyik lábamat áthúzza a csípőjén, majd egy pillanattal később már lovagló pozícióban ülök az ölében. Kezei a combjaimon pihennek, miközben úgy csókol, mintha többé nem tehetné meg. Ahogy mélyül a csókja, úgy erősödik a szorítása, majd kezei a fenekemre csúsznak, és egyetlen mozdulattal magára húz, én pedig megérzem a vágyát nekem feszülni. Elveszítem a fejem, belemarkolok a hajába és még közelebb húzom magamhoz. Önkéntelen mozdulat, de a csípőm egy pillanatra jobban nekifeszül, mire egyszerre nyögünk fel.

- Bárcsak az én hercegnőm lenne - súgja a számba, rám pedig olyan hatással van ez a mondat, mintha a nyakamba öntöttek volna egy vödör jeges vizet. Kipattannak a szemeim, és csak nézem ezt a férfit. Ezt komolyan nem hiszem el.