Jégszív - 24. Fejezet

Család

　

Másnap reggel Mia sírására ébredek, és igyekszem gyorsan megnyugtatni Őt, mert nem akarom, hogy Tyler is felébredjen. Próbálok óvatosan kimászni az erős karok közül, de ahogy mozdulok, erősödik a szorítása.

- Maradjatok itt - kéri álmosan, de a szeme még mindig csukva van, amikor a tekintetét keresem.

Amikor éjszaka fel kellett kelnem megetetni Miát, nem akartam Őt zavarni, ezért kimentem a nappaliba kielégíteni a hercegnő igényeit. Néhány perccel később álmosan jött utánunk, és addig ott volt velünk, ameddig Mia végzett, és vissza nem bújtunk az ágyba.

A kérését tiszteletben tartva megigazítom a párnámat, majd kényelembe helyezem magam, és Miát a karjaimba véve elkezdem etetni. Néhány pillanattal később csak a kislányom elégedett cuppogását lehet hallani, én pedig le sem tudom róla venni a szemem. Tyler keze zökkent ki, mely a combomra simul, és csak akkor veszem észre, hogy teljesen megbabonázva figyel minket. Nem mond semmit, de nem is kell, a tekintete mindent elárul.

Miután Mia végzett, egy picit elemelem magamtól, hogy a felsőmet visszahúzzam a helyére, majd a vállamra fektetem a pici testét, hogy büfizzen, utána pedig aludjon egy nagyot.

- Hagyj csináljam én - ül fel Tyler, és a kezét nyújtja a lányunkért.

Elmosolyodom a kérésén, de teljesítem is. A félmeztelen mellkasára fektetem Miát, de még előtte a vállára terítek egy fehér textilt, hogy ne legyen csupa anyatej a bőre. Aztán csak ülök ott, életem két legfontosabb emberét figyelve, és határtalan boldogság járja át a testem.

- Elmegyek zuhanyozni, addig meglesztek?! - Nézek Tylerre aki csak bólint egyet, de le sem veszi a szemét Miáról. - Azt hiszem kezdek féltékeny lenni - kuncogok, mire a kék szemek rám villannak.

- Ó, valóban? - Vigyorog rám, még mindig egy kissé álmosan.

- Igen - mosolygok. - Azt hiszem a legjobb formámat kell nyújtanom, ha nem akarom, hogy lecsapjanak a kezemről - hajolok közel hozzá, és egy csókot nyomok a szájára.

- Szeretlek, bébi - kap utánam, és egy hosszabb csókra invitál.

Nem kételkedem, tudom, hogy szeret engem, de amikor már a fürdőszobában állok az egész alakos tükör előtt, az elégedetlenség kiül az arcomra. Tudom, hogy csak tegnap szültem, és nem kellene így éreznem, de a testem egyáltalán nem olyan, mint ahogy én azt elképzeltem. Még mindig van pocakom, és talán soha nem fogom visszakapni a lapos hasam, illetve a plusz kilók, amik felszaladtak rám, jól kivehetőek a csípőmnél, a fenekemen, és a combomon. A mellem viszont, ami tetszik magamon, most még nagyobb az anyatej hatására, ami miatt Tyler biztosan nem fog panaszkodni, csak ússzam meg a sok rémtörténetet, amik a tej szivárgásáról szólnak.

Újra végignézek magamon, és amikor a tekintetem eléri az arcomat, valami olyasmit látok a szememben, ami mosolygásra késztet. Annyira boldog vagyok, hogy majd kicsattanok, a külsőségek pedig, bármennyire is zavarnak most, tudom, hogy idővel korrigálhatóak, de jelenleg az a fontos, hogy a kislányomat megfelelően tápláljam.

Sóhajtva fordítok hátat a tükörképemnek, majd az eredeti tervemhez híven a zuhany alá lépek, és tisztálkodni kezdek. Még egy picit kényelmetlen a mozgás, érzem, hogy a szervezetemet megviselte a szülés, de tudom, hogy egy ideig még számolnom kell ezzel.

Húsz perccel később végzek, és a törölközőt magam köré tekerve indulok vissza a hálószobába, de amikor az ajtóhoz érek megtorpanok.

Tyler és Mia még mindig ugyanabban a pozícióban ül az ágyon, de Mia az elképzelésemmel ellentétben ébren van, és látszólag nagyon élvezi, hogy Tyler a hátát simogatja, halkan suttog neki valamiről, illetve néha-néha puszit nyom a feje búbjára.

- Meddig bámulsz még minket? - Kérdezi Tyler nevetve, de nem néz fel rám.

- Még egy ideig - mosolygok, és az ajtó keretének dőlök.

- Annyira imádom puszilgatni - mondja miközben célba veszi Mia homlokát. - Olyan puha a bőre, és annyira finom az illata - motyogja. - Mitől ilyen jó az illata? - Néz rám fel őszintén értetlenkedve.

- Nem tudom - sóhajtom, és rá kell jönnöm, hogy a dögös pasim egy újszülöttel a kezében eszméletlenül jól néz ki. - Olyan szerencsés vagyok - nevetek önelégülten.

- Az vagy - nevet velem Tyler, miközben rám kacsint. - De most szedd össze magad, mert az előbb beszéltem a szüleimmel, és hamarosan itt lesznek - mondja, nekem pedig lehervad a mosoly az arcomról, és azt sem tudom, hogy merre induljak hirtelen.

 

Egy órával később nem csak Tyler szülei, hanem az enyémek is hüledezve hallgatják a történetet, amelynek éjszaka a részesei voltunk. Talán apa a legdühösebb, amiért nem szóltunk nekik azonnal, de végül megérti, hogy minden annyira hirtelen és gyorsan zajlott le, hogy arra sem volt időnk, hogy felfogjuk, mi történik.

Végül, amikor már az összes fejmosást végighallgattuk Tylerrel, a hölgyek beveszik magukat a konyhába, míg a pasik a nappaliban telepednek le. Boldogan figyelem, hogy a két család tagjai mennyire kényelmesen érzik magukat egymással, mintha mindig is összetartoztunk volna.

- Figyelsz Miára, ameddig elkészítjük az ebédet? - Kérdezem Tylert, miközben a babhordozóban békésen szuszogó lányomra siklik a pillantásom, akit egyáltalán nem zavar, hogy a férfiak hangos szóváltások közepette tárgyalják meg a legutóbbi sporteseményeket.

- Szívesen figyelek Miára, de te kerüld el nagy ívben a konyhát - kapja el a kezem, amikor a konyha felé indulnék. - Tegnap szültél - mondja úgy, mintha nem lennék tisztában vele.

- És? - Rántom meg a vállam.

- Szükséged van a pihenésre, bébi - öleli át a derekam, és a hálószoba felé kezd el tolni.

- Majd pihenek később, amikor nincsenek vendégeink - tiltakozok, de pillanatokkal később az ágyban kötök ki.

- Elboldogulok velük - kacsint rám, miközben a fejével a nappali felé int. - Körülbelül két óra múlva úgyis fel kell kelned, mert Mia éhes lesz. Addigra pedig a mi ebédünk is kész lesz - mosolyog. - Ismerve anyámat, már sül valami a sütőben - poénkodik, mire felnevetek.

- Biztos vagy benne, hogy minden rendben lesz? - Kérdezem még egyszer, de érzem magamon, hogy a fáradtság a hatalmába kerít.

- Pihenj - forgatja a szemét, miközben betakargat. Egy gyors puszira készül, amikor közel hajol hozzám, de én ráérős csókra invitálom, amit mohón viszonoz. - Nem csinálhatod ezt, amikor itt vannak a szüleink - morog rám, amikor elválunk. Kuncogva veszem tudomásul, hogy milyen hatással vagyok rá, majd egy gyors puszit követően az oldalamra fordulok, és a következő pillanatban már alszok is.

 

Amikor felébredek több ismeretlen hang is szűrődik be a nappaliból, ami kíváncsisággal tölt el. Óvatosan felülök az ágyban, majd igyekszem magamhoz térni, amikor az ajtóban megjelenik Tyler, Miát a karjaiban tartva, aki igencsak nyűgösnek tűnik.

- Fent vagy? - Néz rám meglepetten.

- Most ébredtem fel - nyújtom a karomat a lányomért, aki minden bizonnyal nagyon éhes már.

- Ha a hercegnő végzett, akkor gyertek ki, mert kész az ebéd - nyom egy csókot a számra, majd egy puszit Mia fejére, és indul is kifelé.

- Jött valaki, ameddig aludtam? - Szólok utána, mire mosolyogva bólint.

- A testvérem, és a családja - mondja. - Ó, és Tina hívott, Ők is jönnek enni - jegyzi meg, mire kiül az arcomra a nemtetszés. Tyler azonnal észreveszi a hangulatváltozásomat, és becsukva a hálószoba ajtaját, leül mellénk az ágyra, de nem kérdez semmit.

- Szeretem Őket - kezdek bele néhány perccel később, de le sem veszem a szemem Miáról, aki enni kezdett. - De tegnap szültem, nem is beszélve Gábor akciójáról, és fáradt vagyok, nem is hinnéd mennyire - sóhajtom őszintén, amint végigpörögnek bennem az elmúlt huszonnégy óra eseményei. - Tudom, hogy nem akarnak rosszat, csak egy picit velünk lenni, megismerni Miát, de nem lehetne, hogy ne egyszerre támadjanak le minket? - Nézek fel Tylerre, aki eddig figyelmesen hallgatott.

- Ha szeretnéd hazaküldöm Őket - ajánlja fel, de látom, hogy rosszul esik neki, hogy így reagálok.

- Nem így értettem - rázom a fejem. - Soha nem kérném Tőled, hogy dobd ki a szeretteinket, és szeretném végre megismerni a testvéredet és a családját, csak arra kérlek, hogy néhány hétig, ameddig sikerül kialakítani egy rutint, és minden a helyére kerül, addig mellőzzük az ilyen nagy összejöveteleket - kérem, mire bólint.

- Kint megvárlak Titeket - áll fel, és kedvetlenül indul kifelé.

- Tyler - szólok utána, mire visszafordul. Nem tudom, hogy miért, de érzem, hogy potyogni kezdenek a könnyeim. Én nem ezt akartam.

- Bébi - sóhajtja, és visszaül mellénk. Átölel, én pedig a fejemet a nyakába fúrva pityergek tovább.

- Ne haragudj - kérek elnézést sírós hangon.

- Te se haragudj, gondolnom kellett volna erre, amikor még Tináékat is meghívtam - puszilja meg a homlokom. - Ágyba duglak, hogy pihenj, aztán idecsődítem fél New Yorkot - mondja inkább magának, mint nekem.

- Nem akartam elvenni a kedved - suttogom, miközben Mia belealszik az evésbe, és fel kell ébresztenem, hogy folytassa.

- Szeretlek - mondja hirtelen, és csókot nyom a számra. - Ígérem, hogy megpróbálom rövidre fogni az ebédet. Senkit nem dobunk ki, de nem is marasztaljuk Őket, oké? - Kérdezi végül, mire mosolyogva bólintok.

- Itt van Tammy is? - Kérdezem vigyorogva, mert már korábban telefonon beszéltem az unokahúgával, de személyesen nem volt még szerencsém találkozni vele.

- Teljesen odavan Miáért - bólint, gödröcskés mosolyt villantva. - Már most könyörög egy hugicáért. A testvérem meg igyekszik nem tudomást venni róla, Sean még egy pónit is felajánlott helyette, de Tammy nagyon akaratos, úgyhogy nem hiszem, hogy bármivel meg lehet venni - nevet halkan.

- Akkor érkezni fog a következő Jenkins bébi? - Nevetek én is.

- Lehetséges - rántja meg a vállát Tyler szórakozottan. - Megyek megnézem, hogy minden rendben van-e, Ti pedig ne várassátok sokáig a jónépet, mert csak miattatok vannak itt - kacsint újra jókedvűen.

- Tíz perc és jövünk - nyújtom csókra a számat, majd miután megkapom, amit kértem, Tyler egyedül hagy minket.

Csak nézek a jeges tekintetű férfi után, aki meghozta az életembe azt a melegséget, meghittséget, békét, és biztonságot, amire mindig is vágytam. A lányom szerető családban fog felnőni, egy olyan apa mellett, aki mindent meg fog tenni érte, ami az erejéből telik, ennél többet pedig senki sem kérhet. Tudom, hogy értünk dobod a szíve, ahogy a miénk érte.