Az első - 17. Fejezet

Sziasztok!

 

Először is elnézést szeretnék kérni, amiért ennyi ideig nem adtam hírt magamról, de nagyon elfoglalt voltam az elmúlt időszakban, és örültem, ha aludni meg enni van időm.

Az időbeosztásom nem fog lazulni, ezért úgy döntöttem, hogy ma és holnap felrakom a történet összes részét. Ma este a magyar válogatott mérkőzése után jelentkezem a 18. fejezettel, aztán holnap sem kell majd hiányoljátok Maját és Ádámot. :)

 

Még egyszer elnézést, és kellmes olvasást,

Aida

 

 

 

Fordulat

 

 

Ahogy letelik a két hét, egyre türelmetlenebb vagyok, hogy mikor jönnek már értem, és mikor térhetek vissza az életembe. Az egyetemi félévemnek azt hiszem lőttek, de majd mentem, ami menthető, illetve nagyon izgatottan várom már az Ádámmal való találkozást.

Amióta meglátogatott, minden nap felhív, és mindenről, de leginkább a semmiről is képesek vagyunk órákat beszélgetni. Egy rettentően izgalmas, és felvillanyozó időszak ez számomra, ráadásul minden nap este hív, és amikor letesszük a telefont, még sokáig képtelen vagyok aludni. Folyamatosan Ő tölti ki minden gondolatomat, és mindig arról álmodozok, hogy milyen lesz, ha újra vele leszek.

Tudom, hogy most mire gondoltok, és igazatok van. Totálisan és visszavonhatatlanul belezúgtam, ami eszméletlen jó érzés, de ugyanakkor rém ijesztő is.

Ami viszont megnyugtat az az Ő magabiztossága. Biztos vagyok benne, hogy érzi rajtam, hogy mennyire hezitálok, hogy mennyire félek belevágni ebbe az egészbe, mert folyamatosan csak azt ismételgeti, hogy minden rendben lesz velünk, hogy a kor az tényleg csak egy szám, és ez nem lehet akadály közöttünk.

Valójában egyetértek vele, a kor tényleg nem számít, de nekem még komoly kapcsolatom sem volt. Nem tudom, hogy hogy működik, hogy hogy kellene viselkednem, mit kellene csinálnom. Nagyon ijesztő valakit ennyire közel engedni magadhoz. Valószínűleg akkor is ennyi aggállyal rendelkeznék, ha nem Ádámról lenne szó, de így a félelmeim hatványozódnak. Ő egy kész férfi, én pedig bárhonnan is nézzük, csak egy kislány vagyok.

Ha nagyon akarjuk, akkor tudom, hogy sikerülhet ez nekünk, és valószínűleg ha végre Ádámmal leszek, nem lesz időm ennyit gondolkodni, ami lényegesen meg fogja könnyíteni mindkettőnk dolgát.

- Maja - mosolyog rám Kati néni kedvesen. - Csörgött a telefonod - nyújtja a készüléket.

- Köszönöm - mondom, majd a mobilért nyúlok, ami újra csöngeni kezd.

- Ő az, ugye? - Kérdezi izgatottan.

- Igen - kuncogok.

- Jaj, ez olyan izgalmas, olyan aranyos ez a fiú - mondja lelkesen, majd sarkon fordul, és magamra hagy.

- Szia - fogadom a hívást nevetve, Kati néni után bámulva.

- De jó kedved van - nevet fel.

- Csak Kati néni akciózott megint - kuncogok. - Azt hiszem, jobban örül, amikor telefonálsz, mint Én. Teljesen odavan érted.

- Jó tudni, hogy legalább valaki szeret engem.

- Biztos jó érzés - mondom vigyorogva.

- Az - sóhajt. - Azért hívtalak, hogy elmondjam, holnap már Pesten leszel.

- Komolyan? - Kérdezem teljesen feldobódva. - Mikorra kell kész legyek?

- Még ma este pakolj be - mondja és hallom a hangján, hogy mosolyog. - Miután vallomást tettél találkozunk.

- Oké - halkulok el.

- Mi a baj Maja? Azt hittem örülni fogsz - hallom a hangján, hogy most vesztette el a fonalat.

- Örülök, csak... - Nem tudom, hogy merjem-e az orrára kötni a gondjaimat. Bár most, hogy nem vagyunk szemtől szemben, így sokkal egyszerűbb beszélni vele. - Ideges vagyok.

- Nem kell izgulnod, csak el kell mondanod mindent a bírónak, úgy ahogy azt a kapitányságon tetted, és utána elmegyünk valahova - próbál megnyugtatni.

- Nem a bíróság miatt vagyok ideges - mondom nagyon halkan, de természetesen meghallja.

- Nem értelek - sóhajt fel. - Amikor ott voltam, nekem nagyon is úgy tűnt, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a másik közelében akar lenni. Most meg akárhányszor beszélünk folyton oda lyukadunk ki, hogy te mennyire bizonytalan vagy, és hogy mennyire kétségbe vonod annak a helyességét, hogy találkozzunk. Még mindig a korkülönbség a probléma? - Kérdezi, de megértés van a hangjában, és egyáltalán nem dühös rám.

- Tudom, hogy most váltál el, de már harminc éves vagy. Te már abban a korban vagy, amikor az ember családot alapít, és gyerekeket tervez. Nekem ez még nagyon messze van, és nem értem, hogy miért akarsz olyan valakivel kezdeni, aki ennyire mást akar az élettől - mondom el végül.

- Tehát úgy értsem, hogy egyáltalán nem akarsz gyerekeket és családot?

- Nem, nem erről van szó, egy nap szeretnék családot és gyerekeket, csak nem tudom mikor lesz ez a nap, és nem kérhetem tőled, hogy várj rám, ez nem lenne tisztességes.

- Ez az én döntésem Maja, és nem a tiéd. Érzek valamit irántad, és tudni akarom, hogy ez az egész hova vezet. Nem lehetne, hogy csak sodródj az árral, hogy ne gondolkodj ennyit? - Kérdezi fáradtan.

- Sajnálom, hogy ennyi gond van velem - suttogom.

- Maja - ejti ki a nevem várakozóan.

- Rendben - sóhajtok.

- Na, ezt már szeretem - mondja, és hallom a hangján, hogy mosolyog. - Most mennem kell Szépségem, de holnap reggel még felhívlak, jó?

- Szóval este már nem is beszélünk? - Kérdezem viccesen nyafogva, mire felnevet.

- Ma este csak nagyon későn fogok haza érni, Tominak ma van a szülinapja, és estére betervezett némi sörözést - válaszol kedvesen.

- Értem - mosolygok. - Tomit Isten éltesse sokáig, és érezzétek jól magatokat!

- Átadom, és meglesz - mondja vidáman. - Holnap hívlak! Csók!

- Szia - köszönök el, majd bontom a hívást.

Mosolyogva nézek a készülékre, de aztán megrázva a fejem, boldogan sóhajtva indulok a dolgomra. Mivel ez az utolsó napom itt, illően el kell búcsúznom mindenkitől, illetve még be is kell pakolnom.

 

Másnap reggel a megszokott időben kelek, hogy ameddig nem jönnek értem, addig segítsek Kati néninek a reggeli előkészítésében. Éppen a felvágottakat pakolom egy tányérra, amikor a hátsó zsebemben rezegni kezd a mobilom. A képernyőre pillantva azonnal mosolyognom kell, ugyanis Ádám neve virít rajta

- Szia - fogadom a hívást, és a telefont a vállammal szorítom a fülemhez, hogy közben tovább tudjak tevékenykedni a konyhában.

- Szia - ásít, mire kuncogni kezdek. - Hogy a fenébe vagy ilyen friss, amikor még csak hét óra?

- Úgy, hogy én már egy órája felkeltem. Már volt időm magamhoz térni - mesélem.

- Olyan másnapos vagyok - nyög a telefonba. - Lehet nem kellett volna a gyógyszerre inni... - gondolkozik hangosan.

- Neked elment az eszed? - Kérdezem felháborodva. - És ha valami komolyabb bajod lett volna, mint egy kis másnaposság?

- Hé, nyugi - csitít le azonnal. - Minden rendben, csak fáj a fejem. Nem is ittam sokat - mentegetőzik.

- Semmit nem kellett volna - hurrogom le.

- Jól van anyuci, sajnálom - próbálja meg elviccelni a dolgot.

- Ezért még számolunk - mondom, de nem bírom ki, hogy ne nevessek fel.

- Ma délután - sóhajt, én pedig megborzongok.

- Maja - hallom meg magam mögött Kati néni hangját. - Jöttek érted - törölgeti a könnyeit.

- Ádám mennem kell, itt vannak értem - mondom gyorsan, majd meg sem várva a válaszát bontom a hívást, és azonnal Kati néni karjaiba bújok.

- Hiányozni fogsz kislányom - szipog.

- Tartani fogjuk a kapcsolatot - bólogatok elszántan. - És ha tehetem, eljövök látogatóba.

- Ajánlom is kisasszony - fenyeget meg viccesen, mire mosolyogva fordulok ki a karjaiból, és kifelé indulok.

- Jó reggelt - köszönök az általam Szimatként ismert rendőrnek, és a másik ismeretlen férfinek.

- Jó reggelt - biccentenek. - Ez minden? - Kérdezik a táskámra nézve.

- Igen - mosolygok, majd együtt kisétálunk egészen az autóig, ahova a két rendőr bepakol. - Köszönök mindent - ölelem meg utoljára Kati nénit, majd beülök az autóba, és még egy integetés után elindulunk.

Csendben vagyok, és a tájat kémlelem, amikor elérjük az autópályát. Rögtön feltűnik, hogy a Budapest felé tartó feljáratot elhagyjuk, és a másik irányban térünk fel a pályára. Kikerekednek a szemem, és látom, hogy figyelnek a visszapillantóban, hogy feltűnt-e az irány, de úgy teszek, mint aki nagyon fáradt, és az autó ablakának döntve a fejem, becsukom a szemem.

A pulzusom az egekben van, a testem remeg a félelemtől, és tudom, hogy valahogy ki kell jutnom ebből az autóból. Próbálok a légzésemre figyelni, és amikor kinyitom a szemem, látom, hogy hamarosan lesz egy pihenőhely.

- Van lehetőség arra, hogy megálljunk? - Kérdezem, és a hangom meglepően nyugodtan cseng.

- Nagyon sürgős? – Kérdezi az a férfi, akit egyáltalán nem ismerek.

- Női gondjaim vannak - hozom fel a kínos témát, ami hazugság. - Ha nem szeretnék, hogy mindent összevérezzek itt hátul, akkor szükségem van egy mosdóra - mondom, mire dühösen fújnak egyet, és letérünk a pihenőnél. - Az egész két perc, sietek - mondom és viszem magammal a táskámat is, amiben ott lapul a telefonom.

- Az minek? - Kapja el a kezem Szimat, és a fekete táskámat vizslatja.

- Nem vihetem be a kezemben a tampont - nézek rá magabiztosan, mire undorodva engedi el a karom.

- Maximum öt perc - figyelmeztet az óráját mutogatva, mire bólintok.

Besietek a benzinkút épületébe, és a mosdó után érdeklődök. Amint útba igazítanak, bezárkózom az egyik fülkébe és remegő kezekkel halászom elő a mobilomat. Huszonhárom nem fogadott hívásom van Ádámtól, én pedig rögtön vissza is hívom.

- Hála Istennek - kapja fel azonnal a telefont. - Mondd, hogy nem mentél el velük! A kollégák akkor indultak el érted, amikor te azzal tetted le a telefont, hogy megérkeztek - darálja idegesen.

- Nem Budapest felé indultunk - szipogom, és csak ekkor tűnik fel, hogy elkezdtem sírni. - Most egy benzinkút mosdójában vagyok. Meg fognak ölni ugye? - Kérdezem szinte pánikban.

- Nem, azt nem engedem - mondja határozottan. - Mi a fenének kellett ismeretlenekkel elindulnod? - Puffog. - Lehetne több eszed is, a fenébe!

- De hát nem ismeretlenek.

- Tessék? - Hallom a döbbenetet a hangjában.

- Az egyik fickó Tomival, meg velem ott volt a kórházban, miközben téged műtöttek - magyarázom meg.

- Milyen fickó?

- Tomi „Szimatnak” szólította, nem tudom, hogy hogy hívják - nyelek nagyot, és próbálom összeszedni magam.

- A k*rva életbe - káromkodik. - Oké, nem maradhatsz a mosdóban, segítséget kell kérned, de úgy, hogy Ők ne lássanak meg, érted? - Kérdezi, majd utasításokat kezd el osztani, de nem nekem. Tompa hangokat hallok, ahogy válaszolnak neki, én pedig kinyitom a fülke ajtaját, és megpillantom a takarítónőt, aki éppen akkor lép be a mosdóba.

- Hölgyem - szólalok meg, mire érdeklődve néz rám. - Segítségre lenne szükségem - mondom, mire közelebb lép.

- Ki az? - Kérdezi Ádám.

- Egy itt dolgozó hölgy - válaszolok.

- Hangosíts ki - parancsolja, és én a hanghordozásából tudom, hogy komoly bajban vagyok.

- Kész - szipogok.

- Jó reggelt asszonyom! - Kezdi kimérten. - Nagy Ádám százados vagyok, nagyon fontos, hogy pontos és érthető válaszokat adjon, és ne kérdezzen vissza, érti? - Kérdezi, én pedig könyörögve nézek a nőre.

- Értem - válaszol.

- Van hátsó kijárat az épületből? - Kérdezi Ádám.

- Van, a raktáron keresztül.

- Ki lehet úgy menni a mosdóból a raktárba, hogy az épületen kívül várakozó emberek ne lássák?

- Igen.

- Rendben, most azonnal menjenek át a raktárba - közli ellentmondást nem tűrően.

Látom a nőn, hogy megrémült, de csak határozottan bólint egyet, majd megfogja a kezem és kifelé kezd húzni. Ahogy kifordulunk a mosdóból, belépünk a pult mögé, és a nő int, hogy bújjak le. Az eladóknak fel sem tűnik a jelenlétem, mivel elég nagy forgalom van, de ez most pont kapóra jön. Néhány pillanat, és a raktárban vagyunk, a hátsó bejárat mellett állva.

- A hátsó bejáratnál vagyunk - mondom Ádámnak.

- Rendben, asszonyom van autója? - Kérdezi.

- Igen - válaszol a nő, de abban a pillanatban két lövés dördül, mi pedig automatikusan guggolunk le félelmünkben.

Kintről sikítás, és hangos kiabálás hallatszik, és én megismerem az egyik fickó hangját. Tudom, hogy engem keresnek.

- Az autóba gyerünk - adja a következő utasítást Ádám, és mi azonnal cselekszünk is.

A nő magabiztosan nyitja ki az ajtót, és lép ki a szabadba, de akkor újabb lövés dördül, Ő pedig üveges szemekkel esik le a betonra. Sikítva nézem, ahogy kileheli a lelkét, és sírva rogyok a térdemre.

- Maja - kiabál Ádám, de képtelen vagyok megszólalni. - Miért nincsenek már ott a rendőrök? - Ordibál dühösen, és tudom, hogy ez most nem nekem szól. - Maja, könyörgöm, válaszolj! Maja! - Parancsoló a hangja.

- Megölték - dadogom, majd amint felnézek, meglátom Szimatot, ahogy fölém magasodik, felemeli a kezét, és a következő pillanatban minden elsötétedik a szemem előtt.