Jégszív - 17. Fejezet

Vége

　

- A fenébe is Anna, mire volt ez jó?! Halálra aggódtam magam - Lép azonnal hozzám és átölel, de én rögtön ellököm magamtól.

- Ne érj hozzám - mondom nagyon halkan, mert fojtogat a sírás. - Te vagy az utolsó ember, aki ebben a helyzetben felelősségre vonhat bárkit is - folytatom, és nem tudom visszatartani a könnyeimet.

- Mindent meg tudok magyarázni, bébi - kezdi, és a keze az arcomhoz közelít, hogy letörölje a sós könnyeimet, de amikor ismét elhúzódok tőle, akkor nagyot sóhajtva ejti maga mellé a karját. - Csak hallgass meg, kérlek. Tudom, hogy már mesélnem kellett volna Rubyról és a babáról, de sohasem volt megfelelő a pillanat - néz rám egy kissé kétségbeesve.

- Te is tudod, hogy ez nem igaz - rázom a fejem. - Sokszor megtehetted volna. Egyszer még rá is kérdeztem, hogy miért ilyen fontos neked köztünk ez a kapcsolat, és akkor azt mondtad még nem állsz készen a válaszokra, amit én tiszteletben tartottam. Ha anyukád nem mesél erről az egészről, akkor meddig kellett volna még várnom? Meddig kellett volna még hazugságban élnem? - Támadok neki.

- Hazugságban? - Kérdez vissza döbbenten. - Te meg miről beszélsz?

- Ne játszd az ártatlant, mind a ketten tudjuk, hogy miről van szó - fújtatok, és megpróbálom kikerülni, hogy a lifthez menjek, de elállja az utat.

- Egyre jobban azt kezdem érezni, hogy fogalmam sincs arról, hogy miért vagy dühös rám - értetlenkedik.

- Miért? Szerinted mégis miért vagyok dühös? - Emelem fel a hangom.

- Mert eljegyeztem egy másik nőt korábban, és nem beszéltem neked róla - válaszol.

- Még ha ez lenne a legnagyobb baj - forgatom a szemem. - Mindenkinek van múltja Tyler, és nem érdekel, hogy eljegyeztél korábban egy nőt, az sem érdekelne, ha már lettél volna házas. A legnagyobb probléma az, hogy összekeversz vele - kiabálom. - Senkinek nem leszek a pótléka, és azt sem engedem, hogy a lányomat annak használd - sziszegem dühösen.

- Tessék? - Kérdez újra vissza, és annyira le van döbbenve, hogy most sikerül eljutnom a lifthez.

- Tudod anyukád fogalmazott jól - fordulok vissza, amikor már a hívógombot megnyomtam. - Megkaptad a tökéletes második esélyt, ráadásul, ha majd túl komplikálttá válik a dolog, akkor szépen kihátrálhatsz. De csak hogy tudd, ez nem így működik. Nem játszhatsz az emberekkel ilyen mocskos módon - rázom a fejem mérgesen.

- Ez egy hatalmas félreértés! Engedd, hogy meséljek Rubyról. Beszéljük meg - jön közelebb óvatosan.

- Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani, eleget hallottam már - rázom a fejem, és hátat fordítok neki. Mikor ér már le ez az átkozott lift?

- Kérlek Anna, ne csináld ezt - lép mögém, és a kezeit a karjaimra simítja. - Ma reggel azt mondtad, hogy szeretsz - emlékeztet. - Ha ez tényleg így van, akkor nem gondolod, hogy megérdemlek annyit, hogy elmondhassam az én verziómat?

- Veled ellentétben én mindig őszinte voltam - rázom le magamról az érintését, és ismét felé fordulok, miközben hallom, hogy megérkezik a lift. - Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy szeretlek, és legnagyobb bánatomra nem tudlak csak úgy kitépni a szívemből, de ne aggódj, idővel sikerülni fog, megadtad az első lökést ehhez - mondom kíméletlenül.

- Ne mondj ilyeneket - simítja mindkét kezét az arcom két oldalára, és a homlokát az enyémnek dönti. - Szeretlek - súgja halkan.

Becsukom a szemem, mert egyszerűen sokkol, hogy ez az egyetlen szó reggel még a világot jelentette nekem, most pedig csak mérhetetlen fájdalmat okoz.

Tudom, hogy hazudik. Nem engem és lányomat látja, amikor rám néz, hanem Rubyt és a babájukat. Nem engem szeret, hanem Őt.

- Ha tényleg szeretsz, akkor többé nem keresel. Engedd, hogy boldog legyek a kislányommal - lépek el tőle, be a fémszerkezetbe.

Csak néz rám a hihetetlenül kék szemeivel, melyek könnyektől csillognak, én pedig nem tudok nem elveszni a kékségben, majd amikor az ajtók végre bezáródnak zokogva támaszkodok a lift falának, és minden érzés kiszakad belőlem. Annyira szeretem Őt, és annyira szerettem volna, hogy ez működjön, de a lányom a legfontosabb nekem. Mindig az Ő érdekeit kell szem előtt tartanom, és nem hagyhatom, hogy Tyler a soha meg nem született gyermekeként szeresse Őt.

Nem tudom, hogy jutok el a lakásomig, de amikor végre bemászok az ágyba, és kényelembe helyezem magam, egy picit megkönnyebbülök. Végre itthon vagyok. Mély levegőt veszek, próbálok ellazulni, de aztán megérzem az illatát az ágyneműn, és képtelen vagyok nem rá gondolni. Miért kellett ennek az egésznek így lennie? Reggel még minden annyira tökéletes volt, most pedig mindennek vége.

 

Csak két nappal később veszem rá magam, hogy bekapcsoljam a telefonom, és megnézzem, hogy keresett-e valaki. Tyler rengeteg hívásán és üzenetén meg sem lepődök, de nem vagyok hajlandó tudomást venni róluk. Aztán látom, hogy Tina is keresett, így az Ő számát autómatikusan tárcsázom. Szükségem van a barátnőmre.

- Helló kismama - fogadja a hívásomat egy mély hang.

- Szia Roy - mosolyodok el. - Tina?

- Viszem neki a telefont, csak még az ágyban van a kis vadmacska, várja, hogy vigyem neki a reggelit - magyarázza bosszankodva, nekem pedig nevetnem kell. Tina betörte a csődört.

- Szia - hallom meg végül Tina vidám hangját. - Mi a helyzet a családlátogatáson? Ennyire lefoglalnak, hogy még a telefonod is eltűnt két napra? - Kérdezi kuncogva. Valőszínűleg Roy munkálkodik valamit a háttérben.

- Nem akarok zavarni, majd visszahívlak - mondom gyorsan.

- Nem zavarsz, Roy úgyis reggelit csinál - mondja szúrósan, és nem sokára egy ajtócsapódás jelzi, hogy a teljes figyelme az enyém.

- Mesélj - kéri izgatottan, én pedig hallgatok, mert nem akarom elrontani a kedvét. - Anna, baj van? - Komolyodik el azonnal.

- Majd felhívlak később, jó? - Nem akarom elrontani a vasárnap reggelét, de elcsuklik a hangom, ahogy minden eszembe jut, ami történt.

- Otthon vagy? - Kérdezi nagyon komolyan.

- Igen - válaszolok semmit sem értve.

- Indulok - mondja még és bontja is a hívást.

 

Alig telik el egy óra, Tina a küszöbömön áll, a kezében minden féle földi jóval, én pedig nem tehetek róla, de sírva fakadok. Azonnal kikerül, lepakol mindent, majd szorosan a karjaiba zár, és addig ölel az előszobámban, ameddig megnyugszom.

- Ne haragudj - nézek rá hüppögve, de Ő csak megrázza a fejét.

- Családi kiszerelésű fagyit hoztam - kacsint rám, én pedig péntek óta most mosolygok először őszintén.

 

Letelepedünk a kanapémra, mindketten kényelembe helyezzük magunkat, én pedig egy-két pityergős szünetet eltekintve, képes vagyok összefüggően elmesélni a történetet. Nagyot sóhajtok aztán, és ezt várom, hogy Tina felháborodva, Tylert mindennek elhordva dühöngjön, de Ő csak hallgat.

- Nem mondasz semmit? - Kérdezem halkan, a fagyimat kanalazgatva.

- Nem tudom mit mondjak - kezdi óvatosan. - Azt gondolom, hogy ha Tyler valóban ilyen indíttatással közeledett feléd, ahogy te gondolod, akkor még azt sem érdemli meg, hogy a létezéséről tudomást vegyél. Ez egy nagyon mocskos dolog lenne, és el sem tudom képzelni, hogy mit érezhetsz most, de ha valóban igaz, akkor nem hogy egyet értek azzal, hogy kidobtad, hanem még jószívvel segítek is, haragudni rá, bosszút állni rajta, vagy bármit, amit szeretnél... - magyarázza.

- Miért beszélsz feltételes módban? - Vágok közbe, mert nem értem.

- Azért, mert azt is elmesélted, hogy Tyler egész végig valami félreértésről beszélt, és így nagyon sántít a történet - mondja lassan. - Én nem tudom, hogy valójában mi történt akkor, pedig a sajtó nagyon szétszedte az ügyet. Mindenhol az összetört autó képét lehetett látni, aztán robbant a hír, hogy Ruby terhes volt, és aztán minden szem Tylerre szegeződött. Mindenki őt akarta, fotósok követték, és rengeteg pénzt kerestek a gyászán. Folyamatosan csak piszkálták, és egyszer már annyira kiborult, hogy az egyik fotósnak behúzott egyet. Kering fent a neten valami videó az esetről, és azon jól látszik, hogy a paparazzi valamit folyamatosan magyaráz neki, majd önelégülten várja a reakciót, és találkozik is Tyler öklével - meséli, mintha maga előtt látná az esetet. - Figyelj, én nem azt mondom, hogy nem tetted helyesen, hogy elküldted a fenébe, de talán tényleg több van emögött a történet mögött, mint amit elsőre gondolnánk - fejti ki a véleményét, de engem csak feldühít.

- Persze, és a saját anyja nem tudja, hogy mi történt a fiával - csattanok fel.

- Nyugodj meg, én csak azt próbálom mondani, hogy lehet meg kellett volna hallgatnod, és akkor nyugodtabb szívvel tudtad volna azt mondani, hogy köszönöd szépen, nem kérsz többet belőle - rántja meg a vállát. - Vagy ha benned egyáltalán nincsenek kételyek, akkor tekintsd pillanatnyi elmezavarnak, amit mondtam - védekezik azonnal.

- Lényegtelen az egész, vége van és kész - fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt. - Amúgy is úgy terveztem, hogy csak ketten leszünk, a lányom, és én - duzzogok. - Nincs időm ilyen Tyler-féle komplikációkra - mondom, és lezártnak tekintem a témát.

Kimegyek a konyhába egy újabb adag fagyiért, de minden amit teszek, hogy állok és nem tudok napirendre térni Tina álláspontja felett. Annyira egyszerű volt a haragomat megélni, hogy most amikor felvetődik a lehetősége, hogy valójában a dühöm alaptalan, akkor minden amit érzek, az egy hatalmas katyvasz. De ha őszinte akarok lenni magammal, akkor be kell vallanom, hogy mélyen, legbelül felcsillant bennem a remény, hogy talán nem itt ér véget a történetem Tylerrel, hogy tévedtem, és minden jó lesz újra.

- Minden rendben? - Ránt vissza a jelenbe Tina.

- Nem tudom - rázom a fejem. - Ne haragudj, hogy az előbb ilyen durván reagáltam - sóhajtom. - Értékelem, hogy őszinte vagy velem, és nagyon köszönöm neked, hogy próbálsz rávilágítani egy olyan hibára, amit elkövettem, ahelyett, hogy azt mondanád, amit tudod, hogy hallani szeretnék - fordulok felé, és megölelem.

- Én csak próbálok segíteni - simogatja a hátam.

- Tudom - pityeredek el megint. - De engedjük el ezt most egy időre, kérlek - szipogok. - Inkább arról mesélj, hogy mi újság Roy barátunkkal - mosolyodok el, Tina szeme pedig felcsillan.

A következő óra vidáman telik, és egyszerűen lerí Tináról, hogy szerelmes, én pedig nagyon örülök a boldogságának. Megérdemli, hogy egy férfi királynőként bánjon vele, és a történetekből, amit elmesél, tudom, hogy ezt Roy megteszi.

- Amúgy mik a terveid a szülésig? - Kérdezi, amikor már az előszobában öltözködik, és indulni készül.

- Szerdán be kell nézzek a bababoltba, ahonnan megrendeltem néhány cuccot Miának, de előtte még érkeznek a szüleim, mert nem akarnak lemaradni az unokájuk születéséről- sorolom.

- El sem hiszem, hogy alig két hét, és érkezik is a kis hercegnő - vigyorog izgatottan. - Ha bármire szükséged van addig is, kérlek ne habozz, hívj!

- Köszönöm - ölelem meg -, és azt is, hogy ma ilyen hamar a segítségemre siettél. Átgondolom a dolgokat annak fényében, amit mondtál - teszem hozzá, majd elbúcsúzunk, és Tina egyedül hagy a gondolataimmal. Annyi biztos, hogy van min töprengenem.