Jégszív - 21. Fejezet

A nagy találkozás

　

Másnap reggel kipihentebben ébredek mint valaha, annak ellenére is, hogy egy borzasztó tompa fájdalmat érzek a derekamban. Tegnap éjszaka Tyler és én minden külön töltött percért kárpótoltuk egymást, és mindketten elégedetten, mosolyogva aludtunk el.

Még rettentően korán van, de a fájdalom nem hagy aludni. Kimegyek a fürdőbe, megmosom az arcom és a fogam, majd végül úgy döntök, hogy beállok a zuhany alá, hogy felfrissítsem magam. Minden mozdulat, amit teszek egyre fájdalmasabb, de aztán hirtelen megszűnik a kellemetlen érzés. Komolyan nem értem, hogy mi van velem, de betudom a terhességhez tartozó számtalan furcsaság egyikének. Ha mégis visszatérne a fájdalom, akkor fel fogom hívni a dokit.

Kilépek a zuhanykabinból, teszek egy lépést a törölköző felé, amikor mintha egy lufi robbanna szét a hasamban. Megrémülök, és a pocakomhoz kapom a kezem, amikor meleg folyadék áramlik végig a lábaimon. Uram Isten, most bepisiltem?! Döbbenten nézek le a földre, de nem vizelettel találom szembe magam. Ez a magzatvizem. Jézusom, elindult a szülés!

Hirtelen azt sem tudom merre mozduljak, így csak állok ott egy helyben, a törölközőt magamhoz szorítva, amikor kopogást hallok az ajtón.

- Minden rendben, bébi? - Dugja be a fejét az ajtón, és amikor meglátja a rémült fejemet azonnal hozzám siet. Amikor mellém ér, egy picit megcsúszik, de nem foglalkozik semmivel, csak tekintetével valami sérülés után kutat a testemen.

- A magzatvizemben állsz - sírom el magam, amikor lenézek a meztelen lábfejére.

- Elindult a szülés? - Kerekedik el a szeme, miközben lefelé bámul. - De hiszen még van egy hetünk - teszi hozzá értetlenül.

- Ezt magyarázd el a megrepedt magzatburoknak - vágom rá dühösen, és földhöz vágom a törölközőmet.

- Jól van, nyugodj meg - fogja a két keze közé az arcom. - Minden rendben lesz, de most fel kell öltöznöd, és el kell indulnunk a kórházba - mondja nekem úgy, mintha nem tudnám mit kellene tenni.

- Szükségem van ruhára - törlöm meg a arcomat.

- Azt hiszem van itt tiszta ruhád - fordul sarkon és néhány pillanattal később vissza is jön egy kényelmes melegítővel, illetve az egyik pólójával.

Hálás vagyok a kényelmes ruhákért, de Ő még mindig egy szál semmiben álldogál, és azt nézi, hogy én hogyan öltözködök.

- Vegyél fel valami ruhát, én addig feltakarítok - irányítom Tylert.

- Dehogy takarítasz - néz rám, mintha nem lennék normális, és kiterel a fürdőből. - Vannak már fájdalmaid? - Kérdezi aggódva, miközben már kapkodja magára a ruhákat.

- Nem érzek semmit, de félek, nagyon félek Tyler - ülök le az ágyára, és nagyon kétségbeesve érzem magam.

- Minden rendben lesz - guggol le elém. - De most el kell indulnunk a kórházba - nyom egy gyors csókot a számra, majd megfogja a kezem és felállít. - Szeretnéd, ha levinnélek a kocsiig? - Kérdezi kedvesen.

- Jól vagyok - mondom, amikor belépünk a liftbe. - Meg kell állnunk a lakásomnál, mert ott van a táska, amit a kórházba kell vinnem - motyogom, ahogy az ölelésébe fészkelem magam, és várom, hogy leérjünk a parkoló szintjére.

- Nem tudják a szüleid behozni?

- Jézusom, még Őket is fel kell hívnom - kapok észbe, és riadtan nézek Tylerre.

- Majd a kórházból értesítjük őket, és behozzák Ők a táskádat - válaszolja higgadtan.

- Miért vagy ilyen nyugodt? - Temetem az arcom a mellkasába, mire egy hosszú puszit nyom a fejem búbjára.

- Nem elég ha az egyikünk pánikol? - Próbál meg viccelni, de amikor látja, hogy nem segít ezzel, komolyan kezd el beszélni: - Mert tudom, hogy jó kezekben leszel, hogy minden rendben lesz, és ami a legjobb az egészben, hogy Mia nemsokára velünk lesz, bár várhatott volna még a kis hercegnő, hogy egyszerre legyen a szülinapunk - simogatja a hátam, és érzem a mosolyt a hangjában, majd amikor megáll a lift, az autója felé kezd el terelni.

- Ígérd meg, hogy minden rendben lesz - kérem, Ő pedig mosolyogva tesz ígéretet.

Tizenöt perccel később már a magánklinika egyik szobájában vagyok, és a doktor mindenféle vizsgálatokat végez el rajtam, míg Tyler odakint várakozik.

- Úgy néz ki anyuka, hogy még ma megérkezik a hercegnő - mosolyog a doktor.

- De egy hét múlva van időpontom - felelem rémülten.

- A babával minden rendben, biztonságosan lefolyhat a szülés, ami nagyon sokminden miatt megindulhatott - próbál megnyugtatni, nekem pedig a Tylerrel töltött éjszakám jut eszembe.

- A szex lehet egy ilyen ok?

- Nos, van rá lehetőség, ha védekezés nélküli szexről beszélünk - mosolyodik el. - Az ondóban van egy prosztaglandin nevű hormon, illetve az orgazmus során oxitocin szabdul fel a testében, ezek pedig együttesen vagy akár külön-külön is felelhetnek a szülés megindulásáért - magyarázza el. - Érez fájdalmat? - Kérdezi, miközben tovább vizsgál odalent.

- Néha fáj a derekam, de csak pár pillanatig van jelen a kényelmetlen érzés aztán minden rendben - magyarázom.

- Azok a fájások anyuka, egyre gyakrabban fognak majd jelentkezni - magyarázza, mintha semmiség lenne. - Jelenleg kettő centiméternél tartunk, amikor elérjük a tizet, akkor mehet a menet - kacsint, én pedig legszívesebben elbújnék. Nem tudom mi vár rám, és ez nagyon rémisztő. - Szólok az apukának, hogy bejöhet - hagy magamra, de ahogy a doki kimegy, Tyler azonnal ott terem mellettem.

- Mit mondott? - Kérdezi aggódva.

- Még ma szülni fogok - sírom el magam. - Jön már az anyukám? - Kérdezem, mint egy kislány.

- Nem értem el Tinát, de hagytam neki üzenetet - fogja meg a kezem. - Még később újra megpróbálom elérni, de időben ide fognak érni, ne aggódj, addig is itt vagyok neked én - simít végig az arcomon.

- Nem kell edzésre menned?

- Felhívtam az edzőt, és nagyon megértő volt - rázza a fejét. - De ha nem adott volna kimenőt se mozdultam volna el mellőled - puszilja meg a homlokom, én pedig ebben a pillanatban mindennél jobban szeretem.

Szó nélkül arrébb húzódok, mire értve a néma kérést mellém fekszik, és halkan beszélgetve próbáljuk elütni az időt.

 

- Már hét centiméternél járunk - mosolyog rám a nővér néhány órával később, én pedig legszívesebben megütnék valakit, annyira fáj már mindenem. - Hamarosan már a doktor úrral fogunk visszajönni - mondja még majd ismét kettesben hagy minket Tylerrel.

A fájások egyre gyakoribbak, én pedig egyre kevésbé bírom őket elviselni. Tyler persze mindent megpróbál, hogy enyhítsen a fájdalmamon, de nem sokmindent tehet.

Egy újabb fájással később megtörve nézek rá:

- Nem bírom ezt tovább - sírom el magam sokadszorra.

- Ne csináld ezt velem bébi, így is nehéz elviselnem, hogy nem tudok semmit tenni a fájdalmad ellen - töröli meg az arcomat, és a homlokát az enyémnek támasztja. - Annyira erős vagy, és olyan jól bírod, nem adhatod fel pont most - bíztat. - Minden rendben lesz, és a végén a hercegnőnk lesz a jutalmad. Érte megéri, nemigaz?! - Néz mélyen a szemembe.

- Igen - bólintok megadóan. - De mostmár elegem van a fájdalomból, azt akarom, hogy vége legyen.

- Minden egyes fájással közelebb vagy a végéhez. Csak erre gondolj, eggyel mindig kevesebb van már hátra - ölel magához. - Szeretnéd, ha visszahívnám az anyukádat? - Kérdezi, mert a folyosón ott várakoznak a szüleim, illetve Tina és Roy is. Másfél órával a kórházba érkezésem után csatlakoztak a kínlódásomhoz, és türelmesen várnak, ameddig a tortúra végére nem érek. Egy ideig idebent voltak, de aztán megkértem Őket, hogy hagyjanak magamra. Valamiért Tyler volt az egyetlen, aki nyugtató hatással volt rám ebben a néhány órában, pedig anya is mindent megpróbált, hogy kényelmesebben érezzem magam.

- Csak rád van szükségem - motyogom, és próbálok minden fájdalommentes pillanatot kiélvezni.

- Itt vagyok, bébi, végig veled leszek - nyom egy csókot a számra, én pedig kikapcsolok. Elveszek az érintésében, és néhány pillanatra elfelejtem, hogy egy szülés kellős közepén vagyok, de persze minden a következő fájásig tart.

 

- Ó, Jézusom, soha többé nem fogok szexelni - mondom kínomban, a szülésem kellős közepén.

- Jön még egy - figyelmeztet Tyler, aki a monitort nézi, amin a tolófájásaimat követik nyomon. Ahogy kiejti a szavakat, már érzem is az embertelen fájdalmat, amit már-már képtelen vagyok elviselni.

- Még egy utolsó nyomás anyuka, és végeztünk - mondja a doktor, és ez a legjobb hír, amit valaha hallottam.

- Mindjárt kész vagyunk - suttogja Tyler a fülembe, majd visszanéz a monitorra. - Most - mondja, én pedig mindent beleadok, és néhány pillanattal meghallom a sírást, amiért órákat kűzdöttem.

- Gyönyörű kislány - mosolyog a doktor. - Apuka, elvágja a köldökzsinórt? - Néz Tylerre, aki boldogan tesz eleget a kérésnek.

Soha nem beszéltünk arról, hogy szeretne bent lenni a szülésnél, de amikor a doki rákérdezett, egyértelműen válaszolt, hogy természetesen. Meglepődtem, mert nem túl sok férfit ismerek, aki ezt ilyen szívesen bevállalta volna, mint amilyen lelkesen Ő követett a szülőszobába. A mélypontjaimon Ő adott nekem erőt, hogy végigcsináljam ezt az egészet. Mindig ott volt, hogy azt mondja, minden rendben lesz, hogy el fog múlni a fájdalom, hogy Mia megéri a fáradtságot, amiért örökre hálás leszek neki.

- Ó, édes Istenem, Anna - ránt vissza a valóságba Tyler boldog hangja. - Annyira gyönyörű - lép vissza mellém, és egy puszit nyom a homlokomra.

- Látni akarom őt - sóhajtom fáradtan, és nagyon-nagyon kimerültnek érzem magam.

- Itt is van a pici lány - lépked felénk a nővér egy apró rózsaszín csomaggal a kezében, és fülsiketítő sírás jelzi, hogy a kislányom nem elégedett a bánásmóddal.

- Szia életem, én vagyok az anyukád - motyogom magyarul, amikor a mellkasomra helyezik a hercegnőmet, aki a hangomat hallva megnyugszik. - És itt van az apukád is - folytatom angolul, és felnézek Tylerre, akinek könny csillan a szemében.

- Szeretlek - mondja nekem, és egy hosszú érzelmes csókban részesít, nem törődve a körülöttünk ténykedő kórházi dolgozókkal. A pillanatot a kislányunk hangja szakítja félbe, mire Tyler mosolyogva húzódik el tőlem. - És téged is hercegnő - suttogja, és egy puszit nyom Mia homlokára.

- Mi is szeretünk téged - döntöm a fejem a vállának, és olyan elégedettség járja át a testem, amit még korábban soha nem éreztem.