Jégszív - 2. Fejezet

 

 

Reakció

 

 

Mosolyogva fejezem be az előadásomat az egyik környezetbarát otthonról, amit én terveztem, és ami miatt ma itt vagyok, amivel hamar nevet szereztem magamnak a szakmában. Sikerült olyan technikai megoldással előállnom, mely biztonságos a lakók számára, és nagyon hamar megtérül az ára, hosszú távon pedig akár profitot is lehet vele elérni. Ez egy olyan rendszer, mely egyszerre szolgál biztonsági rendszerként, illetve a ház energiaháztartását is egyensúlyban tartja, persze ha ehhez adottak a feltételek.

Megköszönöm a figyelmet, majd elindulok lefelé az emelvényről, az utamat pedig tapsvihar kíséri.

- Gratulálok Miss Horváth! - Kapja el a kezem rögtön egy férfi. - A nevem Bill Smith, hatalmas csodálója vagyok a munkájának, figyelemreméltó - dicsér meg, nekem pedig nagyon jól esnek a szavai.

- Nagyon szépen köszönöm! - Mosolygok. - És köszönöm a meghívást! Megtisztelő, hogy egy ilyen színvonalas konferencián betekintést nyújthattam a munkámba.

- Nekünk a megtiszteltetés, hölgyem - biccent. - Meséljen még nekem erről a rendszerről, jöjjön, beszélgessünk egy kicsit - próbál szóra bírni, mert konkrétumokat nem osztottam meg a fejlesztésemet illetően.

Imádom az ilyen vérbeli üzletembereket, akik pénzt látnak a találmányomban, de próbálják azt a legolcsóbban megszerezni, anélkül, hogy egy fillérükbe is kerülne.

- Nagyon kedves, de sajnos nincs időm semmilyen beszélgetésre, mert a gépem másfél órán belül indul - húzom ki a kezem a szorításából. - A találmányom jogi védelem alatt áll, amennyiben szeretne többet tudni róla, megvan az ára - mosolygok elbűvölően, de a mondandómat hallgatva rögtön rájön, hogy nem vagyok olyan buta, mint azt elképzelte. - Vagy alkalmazzon - mondom viccelődve. - A találmányom oda megy, ahova én - mosolygok.

- Jelentkezni fogok - biccent vigyorogva, de én csak megrázom a fejem, illedelmesen elköszönök, és a reptér felé veszem az irányt.

Nagyon fontos dolog áll előttem, és most arra szeretnék koncentrálni, hogy a magánéletemben minden rendben legyen. Nincs időm, sem kedvem pénzéhes üzletemberekkel foglalkozni.

Imádom a modern technikát, és az építészet mellett mindig is érdekelt, így az egyetemi tanulmányaim mellett elvégeztem egy programozó tanfolyamot, aztán pedig önszorgalomból próbáltam fejlesztgetni magam. Aztán volt egy előadásom a megújuló energiákról és azok felhasználásáról, mechanikájáról, ami felkeltette az érdeklődésemet. Viszont arra jutottam, hogy bár ez egy egyszerű, hétköznapi embernek igen hasznos lenne, mégsem érdeklődnek iránta kellőképpen, hiszen alapvetően bonyolultnak tartják az egészet. Innen jött az ötlet, hogy készítsek egy olyan rendszert, amely gyakorlatilag mindent rendben tart a ház körül, éppen csak nem főzi meg a vacsorát, és biztonsági rendszerként sem utolsó.

Felkerestem egy ügyvédet, aki segített levédetni, majd a már kész rendszerrel kerestem befektetőket, illetve elvittem néhány tervező irodába, és így mielőtt még befejeztem volna az iskolát, megkerestem az első milliómat, és biztos állással rendelkeztem.

Nem akartam, hogy a találmányom kifolyjon a kezeim közül, így azt, hogy hogyan kell installálni a rendszert, csak én tudom. Ez annyit jelent, hogy bárki megveheti a programot, felszerelheti, de egyedül az én segítségemmel indítható el. Ez hatalmas akadályt jelent abban, hogy igazán nemzetközivé váljon a vállalkozásom, de engem nem zavar. Egyenlőre megelégszem azzal, ami jelenleg van, aztán majd ha ez már jól bevált, akkor ismét billentyűzetet ragadok, és fejlesztek egy kicsit az alapmodellen.

 

A repülőút hosszú, és kimerítő, de végül a budapesti repülőtéren találom magam. Ásítva fogom meg a bőröndömet, majd indulok el kifelé a terminálból, amikor megpillantom Gábort, amint vigyorogva dől neki az autójának a bejárat előtt. Habozás nélkül csapódok a mellkasának, és szorosan átölelem. Már egy hete nem találkoztunk, és eszméletlenül hiányoltam.

- Üdv itthon - csókol meg, majd a bőröndömet berakja a csomagtartóba és el is indulunk hazafelé. - Milyen volt a konferencia? - Kérdezi érdeklődve, és tudom, hogy valóban érdekli a dolog, hiszen ugyanaz a szakmánk és ugyanannál a cégnél dolgozunk.

Valójában egy kissé meg vagyok lepve, hogy kijött elém a reptérre, mert nem éppen jó hangulatban váltunk el. Ő akart elmenni a konferenciára és nagyon zokon vette, hogy engem küldtek helyette. Bár Ő nem tudja a valódi okát, de lényegében azért mentem én, mert én vagyok a fejlesztője a rendszernek, amire mostanság mindenki rá van kattanva.

Gábor sosem tartotta jónak az ötletem, én meg utáltam, hogy folyton lehurrog érte, így egy idő után már egyáltalán nem mondtam el neki, hogy hogy állok a programmal, illetve ha megkérdezte, hogy hogy állok vele, akkor azt hazudtam, hogy már nem foglalkozok vele. Amikor befutottam vele, szintén nem kötöttem az orrára, és amikor rádöbbentem, hogy ugyanannál a cégnél fogunk dolgozni, akkor csak azzal a feltétellel vállaltam el a munkát, ha titokban marad, hogy az enyém a program. Így tehát Gábor nem igazán tud arról sem, hogy az én számlámon a fiatalkorom ellenére már milliók csücsülnek.

- Kimerítő - húzom meg a vállam.

- Találkoztál a fejlesztővel? - Érdeklődik kíváncsian.

- Igen, tartott egy előadást, de nem volt alkalmam beszélgetni vele - hazudok. - Látod, amikor én előhozakodtam az ötlettel, akkor azt mondtad hülyeség, és most valaki meggazdagszik belőle - szúrom oda, mert kíváncsi vagyok, hogy mit mond rá.

- Te úgysem tudtad volna megcsinálni - legyint le, engem pedig vérig sért ezzel az egyetlen mondatával. A továbbiakban ha kérdez is valamit, akkor rettentően szűkszavúan válaszolok, amit rögtön kiszúr, de meg sem próbál kiengesztelni.

 

- Figyelj Anna, nem úgy értettem - ölel át, amikor már mindketten az ágyban fekszünk. - Mindketten tudjuk, hogy az a program mennyire bonyolult és összetett, egy igazi zseninek kellene lenned, hogy egy olyat összerakj. Ahhoz egy sima mezei programozó tanfolyam nem elég - próbál kiengesztelni, de nem érzem jobban magam tőle.

- Eszembe jutott valami - terelem a témát, majd felé fordulok, és látom, hogy azt hiszi már minden rendben van közöttünk.

- Mondd - mosolyog, és egy apró csókot nyom az ajkamra.

- Szeretnék gyereket - mondom ki egyszerűen.

- Hogy mit? - Fehéredik le azonnal, és felül az ágyban. Minden fizikai kapcsolatot megszűntet közöttünk, mintha már a puszta ténytől, hogy összeér a bőrünk, teherbe tudnék esni.

- Mit szólnál, ha lenne egy babánk? - Kérdezem, és próbálom nagyon finoman kezelni ezt a kérdést, mert látom az arcán a színtiszta félelmet.

- Én szeretlek, de nem akarok gyereket - rázza a fejét sokkolva. - Még nem állok készen rá.

- Mikor fogsz készen állni rá? - Ülök fel én is.

- Nem tudom, esetleg tíz év múlva, vagy később. Én még élni akarok, és egy gyerek visszahúzna. Egész jól haladok felfelé a ranglétrán a cégnél, jól keresek, bármit megtehetünk. Miért akarod, hogy egy gyerek belerondítson a nyugodt életünkbe? - Magyaráz hevesen. - Hát nem emlékszel, hogy milyen borzasztó volt, amikor Petra itt volt valamelyik héten?

- Csak számodra volt olyan borzasztó - mászok ki az ágyból, majd a gardróbba megyek, és felveszek egy melegítőt, illetve a kényelmes sportcipőmet.

- Most meg mi a fene bajod van? - Kiabál rám, amikor oda sem figyelve rá a kocsikulcsomat kezdem keresni.

- Csak annyi, hogy terhes vagyok - ordítom az arcába.

A szobában egyedül a dühös lihegésem hallatszik, szerintem Gábor még levegőt is elfelejtett venni, mióta elmondtam neki a nagy hírt.

- Oké, semmi baj - áll fel az ágyból. - Még mindig ott a lehetőség, hogy elvetessük. Ne pánikolj - fogja meg a két karomat oldalt, én pedig úgy érzem, hogy semmit sem tudok erről az emberről.

- Semmit nem értesz - rázom a fejem, és hátrébb lépek tőle. - Én akarom ezt a gyereket, és addig a pillanatig veled akartam, ameddig az előbb nem reagáltál úgy ahogy - sziszegem a képébe.

- El kell vetetnünk - mondja nagyon komolyan a szemembe nézve.

- Nem lehet - rázom a fejem. - Még ha akarnám se lehetne, mert már három hónapos terhes vagyok.

- De fogamzásgátlót szedsz - hitetlenkedik, majd arcán a harag jelei mutatkoznak. - Direkt csináltad, mi? Tudtad, hogy ha feljebb lépek a ranglétrán a cégnél, akkor majd népszerűbb leszek a nők körében, és így akarsz magad mellett tartani - vágja a fejemhez.

- Te komolyan azt hiszed, hogy szükségem van a k*baszott pénzedre? - Káromkodom el magam, pedig ez nagyon nem jellemző rám.

- Igen, ezt gondolom - ordít önkívületi állapotban.

- Hajlandó lennél lemondani a gyerekről? - Kérdezem, és a hangom higgadt. Meg kell szabadulnom ettől a s*ggfejtől.

- Szíves örömest, és egy fillért sem fogsz kapni tőlem - mondja, de szinte köpi a szavakat.

- Nagyszerű - tárom szét a karom. - Holnap találkozunk az ügyvédemnél - sziszegem a képébe, majd felkapom a kocsikulcsom és kifelé indulok. - Jaj, és nem kell aggódnod, holnap összeszedem minden cuccom, és elhúzok innen a fenébe - fordulok még vissza, aztán felkapom magamra a kabátom, és céltalanul kezdek el vezetni a kihalt utcákon.

Így november közepén nem igazán van senki az utcákon, mindenki az otthona védelmében élvezi a meleget, én pedig végül úgy döntök, hogy a szüleimhez megyek éjszakára. Amikor anya meglát a küszöbön, kisírt, vörös szemekkel, nem kérdez semmit, csak bevezet a régi szobámba, megvárja, míg bemászok az ágyamba, betakargat, és azt suttogja a fülembe, hogy bármi is történt, ő tudja, hogy minden rendben lesz.

Amikor egyedül maradok megállíthatatlanül sírok fel, mert bejött a megérzésem, igaz volt amit Tylernek mondtam.

- Csak mi maradtunk, kicsikém - simítom a kezem a még lapos hasamra, és hamarosan elnyom az álom.